Bocskai-emlékverseny: Kovács Pál magabiztosan győzött, Szaka kikapott

2022.02.09

Kovács Pál magabiztos győzelemmel jutott tovább a négy közé szerdán a 66. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen.

A debreceni viadal második napján 24 pár küzdelmeire került sor két ringben. A válogatottak közül a legtöbben nem léptek a kötelek közé, a 80 kilós Kovács azonban, aki az őszi, belgrádi világbajnokságon két győzelemmel nyolcaddöntőig jutott, Balla András ellen nagyon határozottan bokszolt, ellenfele edzője a második menet elején feladta a küzdelmet.

Ugyanakkor kikapott, így nem jutott elődöntőbe az 54 kilogrammos súlycsoportban szereplő Szaka István, aki jól kezdett a brazil Ronald Andrade Ribeiro ellen, az összecsapás második felét azonban nem bírta – a hazai szövetség közösségi oldalának tudósítása szerint.
A 100 ezer dollár összdíjazású Bocskai-emlékversenyen 16 ország 128 sportolója – 61 női és 67 férfi – lép ringbe, a viadal a nemzetközi szövetség (IBA) Silver Belt-sorozatának első állomása és egyben tesztversenye.

az eredeti hír itt elérhető