Bocsánatot kért a hongkongi kormányzó a kiadatási törvénytervezet kapcsán

2019.06.18

Bocsánatot kért kedden a hongkongiaktól Carrie Lam hongkongi kormányzó a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet kapcsán, amely miatt hónapok óta rendszeres tüntetéseket tartottak a különleges közigazgatási övezetnek számító városban – adta hírül a South China Morning Post hongkongi lap.

A kormányzó közel egyórás sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a jelenlegi kormányzat mandátumának lejártáig nem fogják újra napirendre venni a tervezetet, amelyet azonban nem vont vissza.

Lam – aki vasárnap már bocsánatot kért nyilatkozatában az aznapi milliós nagyságú tüntetés hatására – kedden beismerte, hogy nehéz dolga lesz az elkövetkező három évben, de ígéretet tett, hogy mindent elkövet a társadalmi megosztottság orvosolásának érdekében.

A tüntetők a törvénytervezet visszavonását, Lam lemondását, illetve a tüntetéseken őrizetbe vettek vádemelés nélküli szabadon bocsátását követelték, de a kormányzó leszögezte, hogy nem fog eleget tenni a tüntetők követeléseinek.

A kiadatási törvény módosítását célzó tervezet lehetővé tenné, hogy Hongkong olyan feleknek – köztük Kínának és Tajvannak – adhasson ki gyanúsítottakat, akikkel eddig nem volt kiadatási egyezménye. A tervezet miatt egyre nagyobb létszámú, és egyre hevesebb tüntetések zajlottak a városban, melyek hatására a múlt héten előbb elnapolták, majd szombaton határozatlan időre felfüggesztették a beterjesztés tárgyalását, ennek ellenére a demonstrációk vasárnap folytatódtak.

A tervezet ellenzői attól tartanak, hogy Peking visszaélne a jog adta lehetőséggel, politikai menekültekkel szemben érvényesítené a jogszabály, és a törvény lehetőséget adna arra is, hogy a már lezárt ügyek esetében, visszamenőleg érvényesítsék. A bírálók ráadásul megkérdőjelezik a kínai igazságszolgáltatás tisztességét és átláthatóságát.

A hétmillió lakosú, különleges közigazgatási státusszal rendelkező Hongkong az “egy ország, két rendszer” elv alapján 1997 óta autonómiát élvez, de sokak szerint Peking egyre szigorúbb ellenőrzés alá vonja a várost, ahol fokozatosan igyekszik növelni befolyását. A törvénytervezet ellen tiltakozók szerint a beterjesztés mögött is Peking állhat, de a kínai kormány ezt cáfolta.

az eredeti hír itt elérhető