BMW-s őrült a debreceni megállóban, piti lopások, csalások – heti tíz-tizenkét kisebb ügyet visz bíróságra a rendőrség

2019.03.27

A Debreceni Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztály szabálysértési előkészítő alosztálya jókora feladatot vállal azzal, hogy az 50 ezer forintos értékhatárig elkövetett szabálysértési ügyeket ők viszik a bíróság elé. Heti tíz-tizenkét ügyben intézkednek.

Tavaly november közepén köszönőlevelet kapott a Debreceni Rendőrkapitányság szabálysértési előkészítő alosztálya. Egy idős helybeli asszony hálálkodott azért, mert az egység munkatársai segítettek megtalálni azt a férfit, aki elvitte az élelmiszerbolt pénztárpultján felejtett pénztárcáját. „És akkor a pakolópulton felejtettem a pénztárcámat, amit az utánam jövő vevő eltett. 13 500 forint volt benne, kétheti kajapénzem. Hála az ön kollégáinak: Zolcsák Attila százados úrnak és Rezes Marianna főtörzsőrmester asszonynak, a Debreceni Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztály szabálysértési előkészítő alosztály dolgozói áldásos, kitartó, szorgalmas munkájának, meglett a tettes, és visszakaptam a pénzt, aminek nagyon örülök! Nagyon hálás vagyok nekik, mert nekem ez sok pénz.”

Ha azt mondjuk, hogy az alosztály munkatársai az elzárással sújtható, 50 ezer forintos értékhatár alatti szabálysértésekkel foglalkoznak, akkor gondolhatjuk, hogy látszólag nem igazán lényeges ügyekben járnak el, pedig a tevékenységük igencsak fontos. Egyfelől azért, mert a rendőrség válláról jókora terhet vesznek le azzal, hogy a kisebb fajsúlyú, de azért büntetéssel sújtható ügyeket gyorsan és hatékonyan elintézik. A járőr intézkedik a helyszínen, előállítja az elkövetőt, akit aztán a szabálysértési előkészítő alosztály munkatársai őrizetbe vesznek. A következő nap elviszik a bíróságra, előtárják az ügyével kapcsolatos bizonyítékokat, a büntetésről pedig ezek alapján dönt az illetékes bíróság. Afféle ügyészi munka tehát az övék.

De miféle ügyek tartoznak hozzájuk?

– Az egymozzanatos ügyek – foglalja össze tömören Zolcsák Attila százados, alosztályvezető. – A leggyakoribb a már említett 50 ezer forintos értékhatárig elkövetett bolti lopás, sok a pakolópulton felejtett és ellopott pénztárca vagy mobiltelefon. De ugyaneddig az értékhatárig hozzánk tartozik a rongálás, a csalás, valamint a sikkasztás. Állandó harcot vívunk azokkal is, akik illegális prostitúciós tevékenységgel foglalkoznak. A mi területünk a garázdaság is, de csak addig, amíg a garázda nem rongál meg semmit, és amíg nincs az ügyben erőszak. Illetve foglalkozunk rongálásokkal is, olyanokkal, amelyeket például társasházak sérelmére követnek el, ilyen a falak vagy a liftek megrongálása. Végül szintén mi foglalkozunk az internetes csalásokkal, ezek a bűncselekmények jelentősen megszaporodtak az utóbbi időben, elég sok munkát adnak. A csalók rájöttek ugyanis arra, hogy elég egy-egy árucikket szépen tálalva, olcsón kínálni a világhálón, és az alacsony árak olvastán az emberekből kivész a veszélyérzet. Előre fizetnek, aztán a megbeszélt áru helyett kapnak egy téglát vagy néhány deszkadarabot.

Galambos Tibor százados hamarjában példát is említ az internetes csalásokra.

– Tavaly nyáron valaki interneten keresztül jegyet vásárolt Billy Idol budapesti koncertjére. Az eladónak átutalta a pénzt, az pedig átküldte neki a jegyet. Csakhogy az eladó a koncert napjának reggelén Messengeren üzent a vevőnek, hogy utánanézett, és számára is akkor derült ki, hogy az általa eladott jegyek hamisak, úgyhogy a vevő ne induljon el a koncertre. Elnézést kért, és azt ígérte, hogy hamarosan visszautalja a pénzt. Nem utalta vissza, viszont kiderült: azokban a napokban további három esetben játszotta el ugyanezt a trükköt. Természetesen megtaláltuk a csalót, akitől egy darabig biztosan nem kell tartaniuk a koncertlátogatóknak.

Aztán jönnek az egymozzanatos esetek sorban.

Az idős asszonyé, aki a nyugdíjasklubban a sajátja helyett egy értékes szőrmekabátot vett fel távozáskor. Az autójával parádézó fiatalemberé, aki tavaly egy debreceni autóbusz-megállóban pörgött-forgott a BMW-jével. Az autó sodródott, csúszott, és a driftelős sofőr alaposan megijesztette a járókelőket; tegyük hozzá: a veszélyes mutatványa rosszabbul is elsülhetett volna. Elfogták, másnap bíróság elé állították, pénzbírságot kapott. Aztán azé a férfié, aki összeveszett a feleségével, ezért egy panzióba költözött, ahol néhány napig éldegélt, majd nemcsak a szállás díját nem fizette ki, de éjszakánként még az általa bérelt szobában található értékeket is ellopta apránként. Vagy a másiké, aki meg bent felejtette a pénzt a bankautomatában, amit a mögötte sorakozó azonnal magához vett.

És végül egy fura példa arra, hogyan születik a bűn. Egy nő gofrit vásárolt egy debreceni árustól, aki annak ellenére, hogy aznap esett az eső, nem akarta becsomagolni az édességet. A vásárló mérges lett, és amikor észrevette az eladó pult szélén árválkodó gyűrűjét – ahogy az később a vallomásában állt – „bosszúból” ellopta azt.

A szabálysértési előkészítő alosztály tehát valóban sokat gyorsít az ügymeneten azzal, hogy a kisebb súlyú ügyeket gyorsan és hatékonyan elintézi. Ők segítik a bűnügyi osztály munkáját, miként a bűnügyi osztály is az ő munkájukat. Nagyon jó a kapcsolatuk a Debreceni Járásbírósággal, és kitűnő az együttműködés a körzeti megbízottakkal. Így aztán nem maradnak felderítetlenül az egymozzanatos cselekmények sem, több mozzanatra pedig már nem is marad idő.

Trencsényi Zoltán, Zsaru magazin

az eredeti hír itt elérhető