Betört egy földesi húsboltba, majd úgy gondolta, alszik egyet a kabai sportcsarnokban

2019.03.30

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2019. március 26-án 17 óra körül arról, hogy a földesi húsboltba ismeretlenek betörtek és a kasszából pénzt vittek el. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést végeztek, azonban már másnap reggel egy újabb bejelentés érkezett arról, hogy az éjszaka a kabai sportcsarnokba is betörtek. A nyomozók a helyszíneken beszerzett adatok alapján úgy gondolták, hogy a két bűncselekményt ugyanaz a személy követte el. Cs. Jánost beazonosították a rendőrök, majd a püspökladányi vasútállomáson 2019. március 27-én elfogták.

Gyanúsítottként kihallgatták a magyarhomorogi lakost, akit az ügyek felderítése során kapcsolatba hoztak egy korábban történt sápi betöréssel is, ahol több fűkaszát tulajdonítottak el. A gyanúsított beismerő vallomást tett és elmondta a rendőröknek, hogy a sportcsarnokból semmit nem lopott el, csak aznap éjszaka ott aludt.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Cs. Jánossal szemben lopás vétség, valamint rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

az eredeti hír itt elérhető