Bemutatta képviselőjelöltjeit a Jobbik-Momentum-LMP összefogás Debrecenben

2019.08.22

-Bemutatta az önkormányzati választáson induló képviselőjelöltjeit a Jobbik-Momentum-LMP összefogás csütörtökön Debrecenben.

Kőszeghy Ábel, a három ellenzéki párt polgármesterjelöltje a sajtótájékoztatón elmondta: az eddig bejelentett listák alapján a legfiatalabb, mindössze 31 év átlagéletkorú csapattal indulnak az október 13-i választáson.

A közös listán

a Jobbik képviseletében tizenegy, a Momentumtól nyolc, az LMP részéről pedig négy képviselőjelölt kapott helyet; többségük új szereplő a közéletben.

A 23 egyéni körzetben hat női jelöltet indítanak.

Kőszeghy Ábel az MTI kérdésére elmondta: szeretnének legalább egy egyéni körzetben nyerni, és céljuk, hogy minél nagyobb frakciót alakíthassanak a debreceni közgyűlésben.

A Jobbik-Momentum-LMP jelöltjeinek az eddigi bejelentések szerint a Fidesz-KDNP, a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás és a Civil Fórum Debrecen Egyesület jelöltjeivel kell megküzdeniük az önkormányzati választáson Debrecenben.

A Debreciner tette közzé a jelöltek listáját, íme a pártszövetség indulói kerületek szerint:

1. választó  kerület – Kacsanovszki Péter (Jobbik)

2. választókerület – Somodi Annamária (Momentum)

3. választókerület – Hancsovszki Zsanett (Momentum)

4. választókerület – Kőszeghy Ábel (Jobbik)

5. választókerület – Herpergel Róbert (Jobbik)

6. választókerület – Kardos József (Jobbik)

7. választókerület – Kőszeghy-Deczki Anna (Jobbik)

8. választókerület – Dobos Zoltán (Jobbik)

9. választókerület – Bogdán Szabolcs (Jobbik)

10. választókerület – Kovács Tamás (Jobbik)

11. választókerület – Szabó Bence (Momentum)

12. választókerület – Boros Imre (Momentum)

13. választókerület – Nagy Péter (Jobbik)

14. választókerület – Markos Levente (LMP)

15. választókerület – Lénárt Attila (Momentum)

16. választókerület – Murguly Mátyás (LMP)

17. választókerület – Jármi Péter (LMP)

18. választókerület – Vízhányóné Szolnoki Gizella (Jobbik)

19. választókerület – Mándi László (Momentum)

20. választókerület – Jakab Fruzsina (LMP)

21. választókerület – Horváth Zoltán (Momentum)

22. választókerület – Könnyü Hella (Momentum)

23. választókerület – Kulcsár Gergely (Jobbik)

az eredeti hír itt elérhető