Beletörte a pengét az élettársa hátába

2019.06.16

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa 2019.06.18-án 10 órától a következő ügyet tárgyalja.

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2018 decemberében Gy. J. vádlottat különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt, mint visszaesőt 12 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a sértett megszakításokkal 13 éve élt élettársi kapcsolatban a vádlottal. Egyre rosszabb anyagi körülmények közé kerültek, 2015-ben gyermekeik felügyeleti jogát is elvesztették, a férfi pedig egyre többet ivott. Gy. J. ittas állapotban többször is bántalmazta az asszonyt, aki 2013-ban feljelentést is tett, a vádlottat emiatt 2 év börtönbüntetésre ítélte a bíróság. Gy. J. 2016 szeptemberében szabadult, és azonnal felvette a kapcsolatot az asszonnyal. Mivel a nő családja nem nézte jó szemmel a vádlott viselkedését, nem maradhattak a rokonoknál, hajléktalanok lettek a nő édesanyjával együtt.

A vádlott és a sértettek napközben főként a debreceni Nagyállomás környékén tartózkodtak, az éjszakákat pedig egy lakatlan házban töltötték. A vádlott 2017 februárjában, a két sértett és rokonaik társaságában egy születésnapot ünnepelt. Mindannyian ittak, a vádlott enyhén ittas állapotba került. A vádlott az alkohol mellett gyógyszert és kábítószert is fogyasztott. A nő szóvá tette, hogy a vádlott ilyen szerrel él, a vitába a nő édesanyja is bekapcsolódott. Gy.J. és a két nő este 10 után indultak el éjjeli szállásukra. A lakatlan házban egy kisebb nézeteltérés után úgy tűnt, elcsendesedik a vita, amikor a vádlott hirtelen állon rúgta élettársa édesanyját, ami miatt ismét veszekedni kezdtek. A férfi a zsebéből előrántott egy kést, amivel élettársát több alkalommal megszúrta. Ezután az idősebb asszonyt is többször megsebesítette, majd kiugrott az ablakon. Kis idő elteltével visszatért és újra megszúrta a még sokkos állapotban lévő sértetteket. Az újabb szurkálást követően bántalmazás úgy ért véget, hogy a kés pengéje beletört az élettárs hátába. A vádlott végleg elhagyta a házat, a két sérült asszony kimászott az ablakon. A vádlott élettársának sikerült az út széléig elmásznia, ahol egy arra járó autós vette észre. Nyilvános ülés.

az eredeti hír itt elérhető