Bayer Zsolt azt állítja, húsz éve tud egy pedofil fideszes “harcostárs” dolgairól

2020.12.04

Egy régi fideszes barátja és harcostársa két évtizeddel ezelőtt bevallotta Bayer Zsoltnak, hogy azért szeret Thaiföldre járni, mert ott “kisfiúk is rendelkezésre állnak” – mesélte a fideszes megmondóember a Hír Tv csütörtök esti, Háttérkép című műsorában.

A 444.hu beszámolója szerint az adásban az is kiderült, milyen titkai lehetnek a fideszes belső körnek. Bogár László korábbi államtitkár például nyíltan beszélt róla, hogy a pártban harminc éve tudja “mindenki”, hogy milyen kockázatok vannak “Jóskával kapcsolatban”.

Az adást Bayer azzal kezdte, hogy ezt a

“nagy szőrös varangyot nyeljük le”,

és mint hamar kiderült, a szőrös varangyon a Fidesz-alapító Szájer József brüsszeli szexpartis lebukását értette.

Azt, hogy a Szájer-ügy milyen mélységben zaklathatta fel a Fidesz belső körét, jól példázta az első hozzászóló, Bogár László közgazdász, a párt fontos háttérembere, aki az első Orbán-kormány idején a miniszterelnöki hivatal államtitkára volt. Ő ugyanis szó szerint azt a következtetést vonta le Szájer botrányából, hogy a világ rohamos gyorsasággal halad az apokalüpszosz vagyis az apokalipszis felé. Ki fog derülni, hogy az anyagi-fizikai valóság egy semmi. Egy hindu mitológia szerinti fátyol – mondta a közgazdász.

Bayer ezután anekdotázott arról, hogy tudomása van arról, hogy egy egykori fideszes politikus gyakorló pedofil, aki ezt állítólag maga vallotta be neki, de a sztorizásból nem derült ki, hogy miért titkolta ezt el húsz éven keresztül, eddig a tévéadásig. Bayer

a Thaiföldön kisfiúkra vadászó “barátunk, harcostársunk”

sztoriját annak a tézisének az illusztrálására hozta fel, miszerint

“Az elfajzás bármely formája az biztos, hogy egy lefelé tartó spirál.”

az eredeti hír itt elérhető