Baleset Hajdúböszörményben: egy 27 éves nő lehetett a vétkes

2020.04.20

A nyomozás adatai szerint egy nő közlekedett személygépkocsijával 2020. február 18-án 15 óra körül Hajdúböszörményben, a Bajcsy Zsilinszky utcán. A sofőr, amikor a Kemény János körút kereszteződéséhez ért, járműjével nem adott elsőbbséget egy másik autónak, aminek nekiütközött. A balesetben a nő utasa súlyos, míg a másik jármű vezetője könnyű sérüléseket szenvedett. A nyomozók a 27 éves nőt közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, amely során beismerő vallomást tett.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti alosztálya az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

az eredeti hír itt elérhető