Az utolsó kisgólya is elpusztult a gemenci fészekben, sokan felháborodtak a nemzeti park tétlensége miatt

2020.06.10

Az aszályos tavasz okozta táplálékhiány a Gemenci Zrt. által bekamerázott fekete gólya-fészekalj utolsó fiókája is elpusztult.

A webkamerás közvetést már korábban kikapcsolták, mert egyre több felháborodott üzenet érkezett amiatt, hogy a szakemberek a természet rendjére hivatkozva nem avatkoztak be, és nem mentették meg a veszélybe került kisgólyákat.

A nemzeti park munkatársai szerint a fészek életébe beleavatkozni szigorúan tilos, azzal ugyanis többet ártanak, mint amennyit használnak.

Június 5-e és 8-e között minden nap folyamatosan többször is kapott táplálékot a fióka. Tegnap nem látogatta meg szülő a fészket, bár napközben nem látszott rajta az elgyengülés az egyedül maradt fióka tegnap este és az éjszaka folyamán többször elázott, hajnalra erősen legyengült és elpusztult.

– közölte a szomorú hírt a Gemenci Ökoturisztikai Központ.

A kommentelők jelentős része nem tudja elfogadni ezt a hozzáállást, mint írják, már így is rengetegszer beavatkoztunk a természet rendjébe, és ezzel valamelyest tudtunk volna kompenzálni.

az eredeti hír itt elérhető