Az uniós légiforgalmi szolgálat segíti a légitársaságokat a fehérorosz légtér elkerülésében

2021.05.24

Az Európai Unió légiforgalmi szolgálata, az Eurocontrol, hétfőn bejelentette, hogy segíteni kívánja azokat az európai légitársaságokat, amelyek el szeretnék kerülni Fehéroroszország légtérét.

Az ügy előzménye, hogy vasárnap a fehérorosz hatóságok pokolgépes fenyegetésre hivatkozva leszállásra kényszerítették Minszkben a Ryanair ír légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát. Az akcióban részt vett a fehérorosz légierő egyik MiG-29-es vadászgépe is, amely a minszki repülőtérre kísérte a Boeing-737-est. A Ryanair járatán utazott Raman Prataszevics, a fehérorosz kormány által szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna volt főszerkesztője is, akit a minszki leszállás után őrizetbe vettek.

Az Eurocontrol közölte: a Fehéroroszországgal szomszédos államok légifuvarozóival és a léginavigációs szolgáltatókkal együttműködve szeretnék biztosítani, hogy elegendő kapacitás álljon rendelkezésre olyan légitársaságok számára, amelyek el kívánják kerülni a fehérorosz légteret.

Az uniós hatóság szerint, hétfőn a Belavia fehérorosz légitársaság 64 utasszállító gépe érkezett az EU légterébe, míg három európai légitársaság – a német Lufthansa, lengyel LOT és a lett AirBaltic hetente 14 járatot indít Minszkbe. Múlt héten mintegy 2500 járat indult Fehéroroszországból, repült át légterén, vagy landolt az országba, ezek közül körülbelül 419-et a Belavia üzemeltetett. A fehérorosz légifuvarozó 21 uniós városból közlekedtet járatokat.

Az Eurocontrol emlékeztetett, a második világháború végén az 52 nemzet által aláírt nemzetközi polgári repülésről szóló Chicagói Egyezmény tiltja a fegyverek és harcirepülőgépek használatát utasszállító repülőgépek ellen, mivel az az utasok biztonságát veszélyezteti.

az eredeti hír itt elérhető