Az oroszok megszavazták, hogy Putyin akár 2036-ig is elnök maradhasson

2020.07.01

A választásra jogosultak közel 65 százaléka voksolt az orosz alkotmány módosításáról, a többség támogatta a változtatásokat, amelyek egyebek között lehetővé teszik, hogy Vlagyimir Putyin elnök 2036-ig elnök maradhasson – közölte a Rosszija 24 hírtelevízió az orosz Központi Választási Bizottságra hivatkozva szerda este, az országos urnazárást követően.

A leadott szavazatok 25 százalékának feldolgozása alapján

az alaptörvény megváltoztatásának támogatottsága 73,24 százalékon állt.

A módosított alkotmány – amellett, hogy elfogadása esetén konkrét állami szociális kötelezettségvállalási elemeket vezet be, és módosít a hatalmi ágak viszonyán – a hivatalban lévő elnök esetében eltörli az újraválaszthatóság eddigi korlátozását, és újabb két elnöki ciklust engedélyez számára.

Putyin elnöki vagy kormányfői minőségben eddig 20 évig állt Oroszország élén.

A módosított alaptörvényt a szövetségi és a regionális parlamentek már megszavazták. Mivel a változások a kezdeményezők szerint az 1993-as jelcini alkotmány alapvető rendelkezéseit nem érintik, népszavazást kiírni róluk a vonatkozó szabályok értelmében nem lett volna kötelező, Putyin azonban kezdeményezte, hogy tartsanak népi bizalmi szavazást az ügyben.

A 206 módosításról szóló szavazást a Covid-19-járványhelyzetre hivatkozva, a torlódások elkerülése érdekében egy egész hétre elnyújtották. A voksolást eredetileg április 22-én kellett volna megtartani, és a fertőzésveszély miatt halasztották nyárra.

Ellenzéki aktivisták és sajtóforrások szerint számos szabálysértés történt, de a Központi Választási Bizottság szerint a szavazás eredményét befolyásoló jelentős esemény nem történt.

(MTI)

az eredeti hír itt elérhető