Az idősödő társadalom kihívásairól tartottak eszmecserét a Debreceni Egyetemen

2019.11.21

A demenciával élők gondozásának hazai és nemzetközi kérdései, valamint az időskori aktivitás voltak a kiemelt témái a XII. Nyíregyházi Gerontológiai Napoknak. A nemzetközi konferenciát november 21-én tartották a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán.
– Idén egy pályázatnak köszönhetően lehetőséget kaptunk arra, hogy a kar gerontológia területén nagyot lépjen előre. Éppen ezért a konferenciát ezúttal annak tükrében szerveztük, hogy az előadások hozzájáruljanak az Egészségügyi Kar fiatal kutatóinak, PhD és mesterszakos hallgatóinak tudásához. A plenáris előadások és a szekcióülések is a tudományt, valamint az oktatást szolgálják – mondta a hirek.unideb.hu-nak Móré Marianna, az Egészségügyi Kar dékánja.

A Debreceni Egyetem nyíregyházi campusának vezetője kiemelte: a gerontológia egyszerre társadalmi és egészségtudományi kérdés. Az idős emberek a társadalom olyan tagjai, akik nem csak a magánéletben, hanem szervezeti életben is fontos szerepet játszanak. Szükséges, hogy olyan egészségtudományi megközelítésben is lássuk őket, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy hosszú távon is a szervezet hasznos tagjaivá tudjanak válni.

A kongresszus szervezői hagyományosan arra törekszenek, hogy ne csak egy szakterület képviselői vegyenek részt a rendezvényen, hanem minden olyan szakember bemutatkozhasson, aki valamilyen új kutatási, tudományos vagy gyakorlati eredménnyel tud hozzájárulni a gerontológiához, azaz az idősödés tudományához. Ennek jegyében az interdiszciplináris konferencia programját idén két kiemelt téma köré szervezték: az időskor és a sport összefüggéseinek kutatási eredményei, valamint a demenciával élők gondozásának hazai és nemzetközi kihívásai.

– Magyarországon a közép-kelet-európai országokhoz hasonló kihívásokkal küzdünk. Az egyik nagy kérdéskör a demencia és azoknak az időseknek a helyzete, akik tartós gondozásra szorulnak. A másik kiemelt terület az aktív idősödés, amellyel a nyugati országokhoz képest másfél évtizedes lemaradással foglalkozunk behatóbban – fogalmazott Patyán László, a DE EK Gerontológia Tanszék főiskolai docense.

A szakember szerint nagyon fontos minden olyan tudományos eredmény, amely hozzájárul ezeknek a kihívásoknak a leküzdéséhez, továbbá hozzáad a társadalmi és tudományos szemléletformáláshoz. Meglátása szerint a cél az, hogy az emberek változtassanak a gondolkodás- és életmódjukon, valamint tudatosan készüljenek fel az időskorra.

A konferencián a Debreceni Egyetem szakemberei mellett hazai és külfödi előadók beszéltek egyebek mellett az idősek fogyasztói magatartásáról, a család szerepéről, a generációk közötti tudásátadásról, valamint a demenciával élő idősek segítéséről.

unideb.hu

az eredeti hír itt elérhető