Az Europ Assistance idén nyáron 78 ezer esetben nyújtott segítséget

2019.10.03

Az Europ Assistance Magyarország idén nyáron csaknem 78 ezer kárt rendezett, 26 százalékkal többet, mint egy évvel korábban; az elmúlt 20 évben a cég 1,1 millió esetben segített bajba jutott ügyfelein – közölte a cég az MTI-vel.

A közlemény szerint Kalmár László, az Europ Assistance Magyarországért is felelős régiós vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten jelezte: az idén 20. születésnapját ünneplő Europ Assistance Magyarország segélyvonalát 2019 nyarán több mint 25 ezren utazás, nyaralás során felmerülő egészségi probléma miatt hívták, ami 13 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az esetek 80-85 százaléka “könnyű eset” volt, amelyet járóbetegellátás keretében orvosolni lehetett. A leggyakrabban Görögországban, illetve Törökországban és Horvátországban szorultak orvosi segítségre a nyaralók.

A nyári időszakban előforduló esetek 15-20 százaléka volt súlyosabb egészségi probléma, amikor a betegnek legalább egy éjszakát kórházban kellett töltenie.

Idén nyáron gépjármű-meghibásodás miatt az egy évvel korábbihoz képest közel 21 százalékkal többen, csaknem 17 ezren kértek segítséget az Europ Assistance Magyarországtól. Az autós segélyhívások leggyakrabban Horvátországból, Ausztriából és Romániából érkeztek, de magas volt a belföldi utakon is a műszaki probléma miatti segélykérés is.

Az Europ Assistance Magyarország működésének eddigi 20 évében az 1,1 millió kárrendezés csaknem 44 százaléka, 460 ezer, utazással, egészségi problémával volt kapcsolatos, 29 százalékában, 305 ezer esetben pedig a háztartásokban előforduló meghibásodás miatt riasztották az asszisztencia szolgáltatót. A segélyhívások 27 százaléka – 284 ezer – gépjármű-elakadás, műszaki meghibásodás miatt volt.

Kalmár László a közlemény szerint elmondta: 2018-ban az év minden napján átlagosan több mint 530 esetben kértek tőlük segítséget.

az eredeti hír itt elérhető