Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései

2020.06.20

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül kettő súlyos és kettő könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány kilenc személyt fogott el, ebből öt főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, négy személyt pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.

A rendőrök tíz személyt állítottak elő, ebből három főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hat esetben történt.

az eredeti hír itt elérhető