Az AB nem engedi, hogy titokban maradjon, hogy kiket támogatnak az MNB alapítványai

2018.04.26

Hivatalosan is kimondták: közpénzzel gazdálkodik az MNB.

Az Alkotmánybírógás határozatban mondta ki, hogy az Országgyűlésnek szeptember 30-ig úgy kell módosítania a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvényt, hogy az biztosítsa a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott, közpénzekből finanszírozott alapítványok által természetes (magán) személyek számára nyújtott támogatások átláthatóságát.

Az Alkotmánybíróság az után döntött, hogy egy adatigénylő azt kérte: mondják ki, hogy a jegybanki alapítványok alkotmányellenesen titkolóznak.

A döntésbe azt is belefoglalták, hogy

 „kétséget kizáróan közpénzzel gazdálkodnak, és közfeladatot látnak el, mivel a jegybanktól kapják a forrásukat, és az MNB feladataival és elsődleges céljával összhangban tevékenykednek”.

A törvény nyilvánosságra hozatali szabályai az MNB által létrehozott, közpénzekből finanszírozott alapítványok által nyújtott támogatások átláthatóságát nem garantálják, jóllehet az Alaptörvény a közpénzek védelmében általános követelménnyé teszi az átláthatóság és a közélet tisztaságának biztosítását.

(napi.hu)

az eredeti hír itt elérhető