Autókat csapoltak meg és kötöttek el Debrecenben, az egyikkel szépen fejre is álltak – videó

2019.12.18

A rendőrségre több bejelentés is érkezett 2019 novemberében és decemberében arról, hogy Debrecenben ismeretlenek parkoló autókból lopnak akkumulátorokat, de voltak olyan járművek, amelyekből az üzemanyagot is lecsapolták. A nyomozók az elkövetők elfogása érdekében esténként nagyobb lakótelepeken járőröztek, amelynek eredményeként 2019. december 18-án 1 óra körül tetten értek két fiatalt, amint egy autó üzemanyagát csapolták le egy kannába. A hajdúszoboszlói lakosok saját autójukkal mentek Debrecenbe elkövetni a bűncselekményeket, és még arra is odafigyeltek, hogy a kocsiról leszedjék a rendszámot.

A rendőrök előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták őket, és kutatást tartottak az otthonaikban, amelyek során több olyan tárgyat is lefoglaltak, amiket a lopásokból szerezhettek a fiatalok.

A nyomozás adatai szerint általában akkumulátorokat, valamint üzemanyagot loptak, de volt olyan is, hogy egy autót elkötöttek, majd nem sokkal később felborultak vele.

Gyanú merült fel továbbá arra vonatkozólag is, hogy gépjárműfeltörésekkel is kapcsolatba hozható a két gyanúsított.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya háromrendbeli lopás bűntett, hétrendbeli lopás vétség, egyrendbeli jármű önkényes elvétele bűntett, valamint egyrendbeli egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást velük szemben.

az eredeti hír itt elérhető