Andrea Pirlo edzőként visszatér a Juventushoz

2020.07.16

Andrea Pirlo világbajnok labdarúgó az U23-as csapat edzőjeként tér vissza korábbi klubjához, a Juventushoz.

A Sky Sport Italia csütörtöki beszámolója szerint a korábbi kiváló középpályást már ki is nevezték a harmadosztályú (Serie C) együttesnél, a munkáját pedig a Napoli tartalékcsapatának korábbi edzője, Roberto Baronio segíti majd. Ők ketten a 2000-ben Európa-bajnokságot nyert olasz U21-es válogatottban, valamint ugyanabban az évben Sydneyben az olimpiai csapatban is együtt szerepeltek.

Pirlo játékosként 2011 és 2015 között erősítette a Juventust, majd 2017-ben a New York City FC futballistájaként vonult vissza, és egy évvel később hazájában megszerezte az edzői képesítést.

Egy ideig a Sky Sport Italia szakértőjeként dolgozott, majd az edzői pályát választotta, és később a Juventus első csapatát szeretné irányítani.

az eredeti hír itt elérhető