A Vidi otthonában okozna meglepetést a Loki, így látja az esélyeket Herczeg András

2019.10.05

A listavezető, és egyben a bajnokság első számú esélyesének számító MOL Fehérvár FC otthonában lép pályára a DVSC. Az utóbbi fordulókban botladozó Loki szurkolói valószínűleg nem lennének csalódottak, ha a csapat legalább egy pontot elhozna Székesfehérvárról. Herczeg András vezetőedző a klub honlapjának adott interjújában azt mondta, a fiúk mindent elkövetnek majd, hogy kiköszörüljék a csorbát.

Jól kezdtük a bajnokságot, ám a Kaposvár ellen botlottunk itthon, ami nagy pofon volt a számunkra. Az újpesti találkozó a kezünkben volt, úgy vélem, ha akkor nyerünk, a Puskás elleni meccs is teljesen máshogy alakul. Nagy trauma volt számunkra, hogy milyen körülmények között kaptunk ki a lila-fehérektől, sajnos ez érződött a felcsútiak elleni meccs első tizenöt-húsz percében is, amikor kóvályogtunk a pályán. Ezt követően azonban legalább annyi helyzetünk volt, mint a Puskás Akadémiának, de sajnos rossz passzban vagyunk. Nem játszottunk jól, de a lehetőségeink megvoltak. A védekezésünkre a jövőben még nagyobb hangsúlyt kell fektetni, mert elég sok gólt kaptunk az elmúlt találkozókon, emellett le kell redukálni a hibákat. Ilyen passzban vagyunk sajnos, az eredmények nem jönnek, de azért nem is futballoztak le bennünket ezeken a mérkőzéseken. Előbb-utóbb eredményesnek kell lennünk, hisz pontokra megy ez a játék. Nem lesz könnyű a Fehérvár otthonában, de azt gondolom, nagy bátorsággal, tartással és alázattal kell odamennünk. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a legjobb eredményt érjük el, és javuljunk eredményességben. Igaz, a székesfehérváriaknál nem lesz Huszti Szabolcs, de nekünk sincs régóta egyik vezérünk, Bódi Ádám, aki nagyon hiányzik a csapatunkból. A Fehérvárral az elmúlt időben mindig szoros és kiélezett meccseket vívunk, úgy gondolom, most is így lesz. Jó lenne, ha meglepetést okoznánk, és a mi javunkra dőlne el a találkozó

– mondta Herczeg a dvsc.hu-nak.

A meccs szombaton 19:30-kor kezdődik, az M4 Sport közvetíti.

az eredeti hír itt elérhető