A szellemi leépülés korai fázisának tekinthető enyhe kognitív zavar kiszűrésére alkalmas beszédfelismerő szoftvert fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatói. Magyarországon csaknem 250 ezer ember szenved demencia szindrómában, amelynek kétharmad része Alzheimer típusú. A szellemi leépülés miatt gondozásra szorulók családtagjait is beleszámítva mintegy egymillió embert érint napjaink egyik legsúlyosabb egészségügyi problémája – írja az egyetem szerdai közleménye. Az Alzheimer-kórral foglalkozó kutatások jelenlegi célja a gyógymód megtalálása mellett a minél korábbi diagnózis felállítása. A magyar nyelvre kidolgozott teszt és nyelvi program képes lesz kimutatni az Alzheimer-kór korai fázisának tekinthető enyhe kognitív zavar jelenlétét az emberi agyban. “A jól működő nyelvi funkciók hátterében általában jól működő memóriát feltételezünk. A beszéd sajátosságai pedig mérhető módon tükrözik vissza az agy idegsejtjeinek állapotát, a köztük lévő kapcsolatok intenzitását. A kutatás során azt tapasztaltuk, hogy igen nagy a különbség a szellemi hanyatlásra jellemző beszédmintázat és a normál beszéd között” – idézi a közlemény Kálmán Jánost, a beszédelemző programot kidolgozó kutatócsoport vezetőjét. A rögzített beszédet tartalmazó hangfájl alapján a szoftver milliszekundumos pontossággal elvégzi az elemzést, artikulációs és beszédtempót mér, megnézi a szünettípusokat, különféle értékeket számol. A kutatók a szoftver háromféle használati módjával számolnak. Egyrészt szeretnének mobilapplikációs felhasználást, amikor a mobillal felvett mintát el kell küldeni egy adatbázisba, majd a rendszer visszajelez a teszt eredményéről. A második irány egy számítógépen működő változat, amelyet az alapellátásban a háziorvosok és szakasszisztensek, továbbá a biztosító társaságok is alkalmazhatnák. Végül a harmadik irány egy olyan vizsgálati módszer, amely összekapcsolja a beszédelemzést a szemmozgások követésével. Ez a gyógyszerkutatásokhoz nyújthatna segítséget, mivel az eddigi kudarcok hátterében sokszor a nem kellően érzékeny, vagy csupán a memóriateljesítményre fókuszáló klinikai gyógyszervizsgálatok állnak – olvasható a közleményben.

2019.04.24

Nevet váltott az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) ezentúl Felelős Élelmiszergyártók Szövetségeként (FÉSZ) működik tovább – közölte a mintegy 500 hazai élelmiszeripari céget tömörítő szakmai szervezet szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a névváltást az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége szerdai közgyűlése megszavazta.
Éder Tamás, a FÉSZ elnöke a közleményben hangsúlyozta, az új névvel a modern élelmiszeripar hitvallást, a fogyasztói érdekek szem előtt tartását szeretnék közvetíteni.

A FÉSZ tagjai évi 1800 milliárd forint bruttó termelési értéket állítanak elő, a hazai mezőgazdasági árutermelés 50-55 százalékát vásárolják fel, az iparágban alkalmazott hazai munkaerő 75 százalékát foglalkoztatják.

A közlemény idézi Szöllősi Rékát, a FÉSZ ügyvezető igazgatóját, aki elmondta, hogy elindították a Hello Food programot, hogy segítsék a fogyasztókat eligazodni az élelmiszerekkel kapcsolatosan. A program első lépéseként reprezentatív kutatást indítanak, továbbá az ügyvezető igazgató heti blogban osztja meg gondolatait az élelmiszerekről, a fogyasztók pedig a program Facebook és Instagram oldalán írhatnak véleményeket.

az eredeti hír itt elérhető