A szegedi Fidelitasnak 70 ezer szórólapot kell kiosztania arról, hogy hazudtak

2019.10.25

Egy nem jogerős ítéletet állítottak be jogerősnek.Szeged honlapjára került fel a hír, mely szerint a városvezetést börtönválogatottként ábrázoló plakátjai miatt egymillió forintot kell fizetnie a Fidelitasnak, és hetvenezer szórólapot kell a szegediek postaládáiba eljuttatniuk azzal, hogy hazudtak.

Az eset tavaly ősszel történt, amikor októberben és novemberben is a városháza előtt tartott sajtótájékoztatót a szegedi Fidelitas arról, hogy

Gyulán első fokon nem jogerősen elítélték Botka László polgármester munkatársait. Ekkor szórták tele Szegedet a börtönválogatottas szórólapjukkal, jelentek meg az óriásplakátjaik, molinóik.

A Fidelitast Kalmár Gábor kabinetvezető, Mózes Ervin volt címzetes főjegyző és Solymos László volt alpolgármester is beperelte. Azt kérték a bíróságtól, állapítsa meg a jó hírnév sérelmét, és kötelezze elégtétel adására és sérelemdíj megfizetésére a Fidelitast. A Fidesz-ifjak ugyanis

elhallgatták, hogy Gyulán a parkolóbérletek ügyében első fokú, nem jogerős ítélet született, az ítéletben kiszabott büntetést a bíróság felfüggesztette.

Ezek az elhallgatások teremtették meg az alapját az egész hazug szórólapkampánynak.

A Szegedi Törvényszék első fokon elutasította a keresetet. Szerintük

a szólásszabadság és a véleménynyilvánítási szabadság erősebb, mint a jó hírnév védelme.

Provokatív, gúnyos kampányt folytattak a bíróság szerint, de erre lehetőségük volt. Közügyről van szó, ennek szabad vitatása mindenkit megillet, így nem állapítottak meg jogsérelmet. A felperesek megfellebbezték ezt az ítéletet.

A Szegedi Ítélőtábla immáron jogerős ítéletében kötelezte a Fidelitast arra, hogy

70 ezer példányban szórólapot juttasson el a szegedi háztartásokba, amelyen a Szegedi Ítélőtábla által meghatározott pontos tartalommal kell tájékoztatnia a városlakókat, hogy megsértették Kalmár Gábor, Mózes Ervin és Solymos László jó hírnevét.

Emellett személyenként egymillió forint sérelmi díjat is kell fizetnie a Fidelitasnak a felpereseknek.

az eredeti hír itt elérhető