A romló közlekedési morál miatt kezdődik ellenőrzés a magyar utakon

2019.11.08

Novemberben közúti ellenőrzéssel és tájékoztatással, felvilágosítással segíti a téli közlekedésre való felkészülést az Innovációs és Technológiai Minisztérium – közölte a tárca parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Schanda Tamás elmondta: 1990 óta a negyedére, 2000 óta pedig a felére csökkent a közlekedési balesetek halálos áldozatainak száma, ez a szám az elmúlt években mintegy 600 volt.

A személyi sérüléssel járó baleseteknek csak 10 százaléka elkerülhetetlen, 90 százalékát a járművezetők szabálytalansága, figyelmetlensége okozza – tette hozzá, utalva arra:

a rendőrség a szeptemberben-októberben “drámaian romló közlekedési morál”, a szabálytalanságok, közlekedési balesetek számának emelkedése miatt kénytelen volt vörös kódot elrendelni.

Kiemelte: a kormány számára fontos a magyar családok biztonsága, ezért rendszeresek a közúti ellenőrzések. A november 19-21-én tartandó tematikus közúti ellenőrzéseken vizsgálják a téli gumik állapotát, típusazonosságát, a téli szélvédőmosó folyadékot, az ablaktörlőt, a fagyállót, a külső világítótesteket és a fényvisszaverő mellény meglétét.

Az ellenőrzések célja nem elsősorban a bírságolás, hanem a figyelemfelhívás.

Az ellenőrzések mellett tájékoztató füzetekkel is segítik az autósok felkészülését a téli közlekedésre – mondta Schanda Tamás.

Kitért arra: a biztonságosabb, komfortosabb utazás érdekében a kormány folyamatosan javítja a közlekedési infrastruktúrát is. A 3200 milliárd forintos keretösszegű útprogram célja, hogy Magyarország bármely pontjáról fél órán belül el lehessen érni egy négysávos utat. 2010-től 2019 végéig több mint 6 ezer kilométernyi út újul meg, a már zajló programok keretében 2020 végéig 280 milliárd forintból 900 útszakasz 2400 kilométeren – ismertette az államtitkár.

A beruházások azonban önmagukban nem elegendőek a balesetek számának csökkentésére, ehhez az is kell, hogy a közlekedők betartsák a szabályokat, figyeljenek egymásra – hangsúlyozta Schanda Tamás.

az eredeti hír itt elérhető