A rokonok szerint egy madár okozhatta a püspökladányi testvérpár tragédiáját

2020.01.02

Halálos baleset történt újév napjára virradóra Püspökladány és Nádudvar között, amikor egy autó az út melletti árokba borult. A balesetben egy 21 és 24 éves férfi halt meg, testvérek voltak. Az édesanya az RTL Klubnak elmondta, egyik fia hentes, a másik kőműves volt. Szilveszter este úgy köszöntek el tőle fiai, hogy mindjárt jönnek vissza. Vidámak voltak és a legfiatalabb fiú barátnőjéért mentek a szomszédos Nádudvarra.

Kettős tragédia Püspökladánynál: fiatalemberek haltak meg a balesetben

Hiába hívták őket, éjfél után sem volt hír róluk, majd több órás keresés után egy leszakadt lökhárító darabot vett észre az úton a keresésükre indult bátyjuk. Ekkor derült ki, hogy egy vízzel teli árokba hajtottak és felborultak, a nádasból alig látszott ki a kocsijuk.

A rokonok azt mondják, az autó szélvédője tele volt tollakkal, ezért azt gondolják, egy madár okozhatta a balesetet.

Úgy tudni, a testvérpár bekötve utazott, az autó is jó állapotban volt, téli gumi volt rajta. Az idősebb férfi vezette, rutinos sofőrnek számított.

A sűrű nádas miatt az úton haladók nem láthatták az árokba esett autót, amely nagyjából 18 órán át hevert ott, mire felfedezték.

az eredeti hír itt elérhető