A nemzet vezetőiért is imádkoztattak hatszáz gyereket az Országházban

2019.09.21

Magyarországi újraindulásának tizedik évfordulóját ünnepelte a Pápai Missziós Művek Szent Gyermekség Műve szombaton Budapesten.

A Szent István-bazilikában mintegy hatszáz gyerek vett részt a misén, majd látogatta meg az Országházat, ahol közösen imádkoztak

a nemzetért, vezetőiért, a kereszténységért.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felelősség fontosságát hangsúlyozta a Parlamentben. Azt mondta, hogy

az iskolában és a templomban sok mindent megtanítanak, de a felelősség gyakran kimarad a nevelésből.

Az államtitkár arra biztatta a fiatalokat, hogy a felnőtt korra felelősségtudattal készüljenek, először is saját magukért.

Ha ezt meg tudják tanulni, magukévá tudják tenni, akkor nagyszerű tagjai lehetnek mind a magyar nemzetnek, mind a kereszténységnek, mind pedig a saját családjuknak:

édesapák, édesanyák, vezetők, tanítók, sőt remélhetőleg minél többen papok, szerzetesek

– fogalmazott Soltész Miklós.

ima-parlament
Fotó: MTI/Kovács Attila

Az államtitkár arra buzdította a jelenlévőket, hogy legyenek büszkék a Szent Koronára, a Parlamentre, valamint

vállalják fel a keresztény életmódot, ezzel ugyanis nem veszítenek semmit, sőt rengeteget nyernek.

Soltész Miklós az Országház tervezőjét méltatva nagyszerű építésznek nevezte Steindl Imrét.

A parlamenti ünnepségen több üzenetet is felolvastak: Áder János köztársasági elnök és Kövér László házelnök egyaránt köszöntötte a gyermekeket.

A Pápai Missziós Művek honlapja szerint a Szent Gyermekség Műve – másképpen a Missziós Gyermekek Társasága – annak a vágynak köszönheti nevét, hogy a Gyermek Jézus az oltalma alá helyezi őket. Meg van győződve arról, hogy a gyermekek szellemi és társadalmi erőt jelenthetnek a világ igazi átformálásában.

A Szent Gyermekség Műve 1843-ban alakult meg, gyorsan meggyökerezett a magyar társadalomban is. A lendületes missziós nevelési munka 1948-ban, az egyházi szervezetek betiltásával teljesen megszűnt, csupán 2009-ben született újra – olvasható a honlapon.

(MTI)

az eredeti hír itt elérhető