A nap fotója Debrecenből: Kósa, Szijjártó és Mészáros szoros testközelségben

2020.09.18

Erős nemzeti vállalkozások nélkül nincs erős nemzetgazdaság – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Debrecenben, a V-Híd Építő Zrt. gépbemutatóval egybekötött születésnapi rendezvényén.

Szijjártó Péter beszédében elmondta, hogy a kormány 2024-ig ötezer milliárd forintot fordít közúti és vasúti fejlesztésekre, az idén ez az összeg 300 milliárd forint.

Vasútépítő gépsor működés közben a V-Híd Építő Zrt. gépbemutatóval egybekötött születésnapi rendezvényén Debrecenben 2020. szeptember 18-án. A korszerű vasútépítő gépsorból összesen három van Európában, és most először került belőle egy 100 százalékos magyar tulajdonba. MTI/Czeglédi Zsolt

Mészáros Lőrinc, az alapításának 5. évfordulóját ünneplő V-Híd Zrt. tulajdonosa azt mondta, Magyarországnak büszkének kell lennie a magyar építőiparra, amely száz év hátrányt ledolgozva az utóbbi harminc év alatt utolérte a külföldieket.

Debrecenben is divat az orr alá húzott maszk – tényleg unjuk már ezt a járványosdit?

A cég születésnapi ünnepségén működés közben mutatták be azt a korszerű vasútépítő gépsort, amelyből összesen három van Európában, és most először került belőle egy 100 százalékos magyar tulajdonba.

az eredeti hír itt elérhető