A meleg szót magyarra cserélték a tizedikeseknek szóló irodalomkönyv egyik versében

2023.05.11

A szerző tudta és beleegyezése nélkül változtatott verse szövegén, és cserélte a „meleg” szót „magyarra” a kiadó Katolikus Pedagógiai Intézet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 10. osztályosoknak szóló irodalom szöveg- és feladatgyűjteményében – értesült a Népszava. 

Kiss Judit Ágnes költő a Népszavától tudta meg, hogy egyszerűen átírták a versét a 16 éveseknek szóló tankönyvben. Azt mondta, nem szóltak neki, nem tudott róla, és fel fogja venni a kapcsolatot a kiadóval, hogy magyarázatot adjanak neki az ügyben. A Népszava szerint a meleg szó kicserélése jól illeszkedik az Orbán-kormány gender- és LMBTQ- ellenes propagandájába.

Kiss Judit Ágnes „Szó” című versének eredeti négy sora így szól: „Maradj, mert meg kell védeni / Kinek nincs is hova, / Legyen szegény, hajléktalan, / Zsidó, meleg, roma”.

A Szent Imre könyvek keretében megjelent kiadványban azonban a meleg szót magyarra cserélte a kiadó: „Maradj, mert meg kell védeni / Kinek nincs is hova, / Legyen szegény, hajléktalan, / Zsidó, magyar, roma.”

Népszava cikke szerint a verset sokszor alkalmazzák az irodalomoktatásban, mivel Kiss Judit Ágnes műve mondhatni a Szózat XXI. századi átirata, amely a kivándorlásról és az azzal kapcsolatos dilemmákról szól, a fiatalokhoz közel álló nyelvezettel és hangnemben.

Az ügy kuriózuma, hogy a vers széles körben közismert, ezért is érthetetlen a cenzúrának is felfogható változtatás, amely feltűnhet a tizenhat éves diákoknak.

A költő úgy nyilatkozott a Népszavának, hogy a tankönyvekben megjelentetett alkotásokkal kapcsolatban is szükség van a szerző hozzájárulására, de nem tudott arról, hogy a Szent Imre tankönyvek 10. osztályosoknak készült kötetében megjelenik a verse.

Átírást nem is engedtem volna. Ezután fel fogom venni a kapcsolatot a kiadóval, hogy ne romlott szöveget terjesszenek, és a legnagyobb jóhiszeműséggel megkérdezem, hol találtak erre a változatra

– reagált Kiss Judit Ágnes.

az eredeti hír itt elérhető