A magyar orvosok nevében visszautasítják, hogy Kásler rájuk kenje a kórházi ágyak kiürítését

2020.05.25

Mint emlékezhetünk, Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere korábban úgy fogalmazott:

“Soha nem hangzott el olyan utasítás, hogy ágyakat kell kiüríteni a kórházakban”.

Ma pedig ehhez hozzátéve még azt is mondta, hogy ők azt az utasítást adták a kórházaknak, hogy

minden beteget el kell látni, akinek az állapota ezt megköveteli. Ezek után az orvosok döntöttek, hogy az illető beteget benntartják, vagy hazaengedik. „Ők döntöttek tehát, saját felelősségük rajta. Aki nem követte az utasításokat, nem volt összhangban a saját hippokratészi esküjével”.

Kásler: “Soha nem hangzott el olyan utasítás, hogy ágyakat kell kiüríteni a kórházakban”

Az orvosi kamara közleményében azt írja, a teljes orvostársadalom nevében visszautasítják a miniszter nyilatkozatát.

Az elnökség „várja, hogy a döntéshozók, miniszterek, akik az egész nemzet szolgálatára kaptak felhatalmazást, mindenkor hitelesen vállalják fel döntéseik következményeit. A nemzet érdeke, hogy egy tiszta, korrupció nélküli, a hibákat transzparensen feltáró és azokból folyamatosan tanuló, a betegeket középpontba helyező egészségügyünk legyen. Ebben a Magyar Orvosi Kamara továbbiakban is szakmai partnerséget biztosít, ahogyan tette a járvány időszaka alatt is”

– fogalmazott a Magyar Orvosi Kamara elnöksége.

Kásler: a tízparancsolat a legtökéletesebb törvénykönyv

 

az eredeti hír itt elérhető