Debrecen Hotels

A közlekedési munkástanácsok szerint aggályos a Volán újabb átszervezése

  2019 Már 03 / #debrecen
Google ads
Google ads

Aggályosnak tartja a Volán-társaságcsoport újabb átszervezését a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ), úgy vélve, hogy az események hátterében a Volánok szerepe csökkentésének szándéka húzódik meg.

A szakszervezet vasárnapi közleményében a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter csütörtöki bejelentésére reagált, amely szerint egy Volán-társaságba vonják össze a hét régiós közlekedési társaságot.
A KMSZ úgy véli, a mostani integráció nyílt beismerése a 2015-től működő regionális modell kudarcának.

A KMSZ szerint a szakma ilyen mértékű átszervezéseket nem tud markáns színvonalcsökkenés nélkül átvészelni. Egyben jelezte, hogy létszámleépítés esetén a “lélektani határt”, az 1-1,5 százalékot meghaladó mértéket már nem fogja támogatni, és kész bármilyen törvényes eszközt igénybe venni a megakadályozására.

Az érdekképviselet sérelmezi, hogy csak sajtóhírekből értesülhetett az átszervezésről, és mielőbbi érdemi egyeztetést sürget az átszervezésről.