A kormányszóvivő nekiment a Magyar Orvosi Kamarának, szerinte politikai hasznot akarnak húzni a javaslatokkal

2020.03.15

Azért várjuk ki, mit fogadnak meg belőle és mit nem.

A Magyar Orvosi Kamara üzletbezárásra és lakhelyelhagyásra vonatkozó javaslatait Kovács Zoltán kormányszóvivő az operatív törzs vasárnapi sajtótájékoztatóján úgy kommentálta, hogy

“a MOK sajtón keresztüli üzengetését politikai haszonszerzésnek tartja”, és mint mondta, megvannak azok a csatornák, amelyeken az ilyen javaslatok az operatív törzshöz eljuthatnak. Hozzátette: a kamara által javasoltakat már megvizsgálta az operatív törzs.

Magyarországon 32 igazolt koronavírusos beteg van, egy ember elhunyt, egy pedig felgyógyult a betegségből, és 1236 vizsgálat történt az akkreditált laboratóriumban.

Itt lehet meghallgatni a kormányszóvivő kirohanását:

A kamara egyébként többek között a lakhelyelhagyás korlátozását és számos egyéb szigorítást javasolt:

Korlátozná a lakhelyelhagyást az orvosi kamara, 50-60 ezer beteg is lehet, ha nem cselekszik a kormány

Kovács arról is beszélt, hogy az idősek a koronavírus-járvány legveszélyeztetettebb társadalmi csoportja. Kiemelte: a nemzetközi statisztikából nyilvánvaló, hogy az idősek vannak leginkább kitéve a vírus közvetlen fenyegetésének, különösen akkor, ha más típusú betegségekkel is küzdenek.

Az államtitkár arra kérte a lakosságot, hogy idős hozzátartozóik és barátaik esetében különös elővigyázatossággal tartsák be az egyébként javasolt védekezési és megelőzési előírásokat.

Az államtitkár a magyar kormány nevében részvétét és együttérzését fejezte ki az első magyarországi áldozat hozzátartozóinak.

Kovács Zoltán kiemelte, hogy az egészségügyben dolgozók emberi életekért küzdenek. Hangsúlyozta: a koronavírus-járvány elleni védekezés minden eszköze, minden forrása rendelkezésre áll, a kormány minden szükséges erőforrást biztosít. Mint mondta, a legtöbbet a koronavírus terjedése ellen “mi magunk, magánemberek tehetünk”. Hangsúlyozta: új típusú vírussal állunk szemben, a koronavírus más típusú felfogást kíván a magánemberek részéről is.

Ezért minden magyar embertől azt kérte, hogy miközben segíti az egészségügyi és rendvédelmi szervek munkáját azzal, hogy betartja az operatív törzs javaslatai alapján hozott ajánlásokat, a saját életében is ugyanazt a felelősséget és elszántságot mutassa arra, hogy megakadályozza a vírus terjedését. Kovács Zoltán hozzátette: az operatív törzs és az egészségügyi személyzet által megfogalmazott előírások, javaslatok azt szolgálják, hogy ne csak azt az embert, akire vonatkoznak, hanem közvetlen családtagjait, hozzátartozóit, barátait és egyúttal az egész magyar társadalmat a lehető legjobban megvédjék a vírus terjedésétől.

Az államtitkár hangsúlyozta, a járvánnyal kapcsolatos teendők nem változtak, továbbra is az a cél, hogy az egyéni megbetegedésekből ne legyen csoportos, majd tömeges megbetegedés.

Pintér Sándor belügyminiszterről, aki találkozott egy Budapestre látogató, fertőző marokkói politikussal, azt mondta, ebben a helyzetben rá is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint bárki másra, így ő is alávetette magát a mintavételnek.

Pintér Sándor belügyminiszter kezet fogott egy fertőzött politikussal, koronavírus-tesztnek vetik alá

Így tettek a minisztériumban dolgozó – kontaktszemélynek számító – kollégái is – tette hozzá.
A marokkói vendég nem csak a Belügyminisztériumban folytatott tárgyalásokat, így hasonló járványügyi intézkedéseket tettek a Külügyi és Külgazdasági, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztériumban is – közölte.

A mintavétel eredményének megérkezésééig az érintetteket elkülönítik – mondta. Lakatos Tibor, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeletének vezetője bejelentette, hogy Kiskunhalason épül fel a mobil konténerkórház.

Elmondta, hétfőn kezdődik meg a létesítmény építése, amely az esetleges kapaticáscsökkenés esetén bevonható lesz a gyógyító-megelőző vagy megfigyelési tevékenységbe.

Beszámolt arról is, hogy egy házi karanténra kötelezett embert a rendőri ellenőrzés egy vendéglátóhelyen talált. A rendőrök intézkedtek vele szemben. Jelezte, aki megszegi a házi karantén szabályait, szabálysértést követ el.
Lakatos Tibor elmondta: az új megbetegedettek között van aki Olaszországban vagy Ausztriában járt, vagy egy megbetegedett személy kontaktja.

Minden esetben folyik a kontaktkutatás, és a legszélesebb körben mintavétel is történt – emelte ki, hozzátéve, az esetek zöme Budapesthez köthető.

Az új betegek állapota kielégítő – mondta.
Közölte: folytatják az egészségügyi ellenőrzéseket a határállomásokon, ahova még mindig sokan érkeznek a gócországnak számító területekről. 907 magyar állampolgárt helyeztek házi karanténba és 46 293 beutazót ellenőriztek. Kettőre emelkedett azok száma, akiket egyből kórházba szállították a határról – tette hozzá az ügyeletvezető.

Lakatos Tibor elmondta azt is, hogy akiket hatósági házi karanténra köteleztek, bekerülnek a rendőrség informatikai rendszerébe, így a helyileg illetékes rendőrség tudja őket ellenőrizni. Közölte azt is, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda elfogta azt a férfit, aki Budapest lezárását vizionálta egy internetes bejegyzésében, ellene folyamatban van a büntetőeljárás.

Lakatos Tibor megerősítette, hogy volt a Jahn Ferenc Kórházban egy koronavírusos beteg, akinél az intenzív osztályon mutatták ki a vírust. Mint mondta, azok az egészségügyi dolgozók, akik igazolt beteggel érintkeznek, karanténba kerülnek, általában saját munkahelyükön.

az eredeti hír itt elérhető