A KDNP megfúrta az isztambuli egyezményhez való csatlakozást, tiltakoznak az ellenzékiek

2020.05.05

Közösen tiltakozott több ellenzéki képviselőnő, miután KDNP-s politikusok kezdeményezésére a parlament kedden politikai nyilatkozatban utasította el az isztambuli egyezményhez való csatlakozást.

A szavazás után tartott sajtótájékoztatón Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László házelnök és a kormánypártok háborút indítottak a nők ellen. A döntés elvette annak lehetőségét, hogy hatékonyan lehessen fellépni a nők és a gyermekek elleni erőszak ellen – jelentette ki.
A képviselő hangsúlyozta, minden magyar nőért ki akarnak állni, mert az erőszak nem ismer sem pártokat, sem származást, sem vallási hovatartozást.

Varga-Damm Andrea, a Jobbik képviselője úgy fogalmazott: a Fidesz-KDNP módszere az, hogy amikor nincs igaza, akkor “bánt, megaláz, üt”, és mindent elkövet annak érdekében, hogy “lejárassa, megsemmisítse” azokat, akiknek igazuk van. A Fidesz-KDNP-nek az a problémája, hogy az Országgyűlésben vannak nők, mert a nők minden nap tükröt tartanak eléjük – közölte. A kormánypártok hatalomgyakorlásának ugyanis “a legfontosabb eszköze a női nem lejáratása” – mondta.

Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese kijelentette, a Fidesz hazudik, amikor azt állítja, hogy a magyar állam megvédi az erőszak minden áldozatát. A magyar állam nem védte meg a hatgyermekes Orosz Bernadettet, ahogy nem védte meg Szilágyi István színművészt sem, akit “saját gyermeke vert”. Ízléstelen a színész halálának másnapján olyan politikai nyilatkozatot vinni az Országgyűlés elé, ami azt üzeni, hogy az áldozatok nem számítanak – bírált.

A képviselő az áldozatok érdekében azt kérte, hogy hozzanak létre önálló költségvetési alapot, növeljék az iskolapszichológusok számát, építsék be a Nemzeti alaptantervbe a családon belüli erőszak elleni fellépést, képezzék a témában a rendvédelmi és igazságügyi dolgozókat, erősítsék meg a jelzőrendszert és az anyaotthonok kapacitását, valamint indítsanak több vizsgálatot hivatalból.

Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a fizikai erőszakot mindig megelőzi a verbális erőszak. Azt állította, hogy az elmúlt hetekben nem csak a parlamentben tapasztalták az ellenzéki képviselőnőkkel és szavazókkal szembeni verbális erőszakot, de a kormánypárti képviselők közösségi oldalain is az látható, hogy az ő szavazóik is “egyre inkább erre az útra tévedtek”. Hangsúlyozta, a verbális erőszak gyakran torkollik fizikai erőszakba, az ellenzék azonban nem szeretné, ha az ország egy olyan úton indulna el, ahol meg lehet verni azokat, akik mást gondolnak a politikáról, az egészségügyről vagy az oktatásról.

Vadai Ágnes kezdeményezi, hogy az ellenzéki politikusok újra nyújtsák be az isztambuli szerződés ratifikálásáról szóló korábbi javaslatukat.

Hohn Kriszitna, az LMP képviselője jelképnek nevezte az isztambuli egyezményt, amit a kormánypártok a politikai nyilatkozat elfogadásával lesöpörtek a színről. Ezzel a lépéssel sok embertől, látens áldozatoktól vették el a reményt – jelentette ki.

Szél Bernadett (független) azt kérte, hogy a KDNP inkább az egészségügyi és munkaügyi problémákkal foglalkozzon és ne azzal, hogy ellehetetleníti az egyezményt.

Az isztambuli egyezmény

Az Európa Tanács Egyezménye a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról, közismert nevén az isztambuli egyezmény az Európa Tanács által megalkotott átfogó nemzetközi egyezmény a nők elleni erőszakkal és családon belüli erőszakkal szemben.

2011. május 11-én, Isztambulban nyitották meg az egyezményhez való csatlakozás lehetőségét. Az egyezmény célja az erőszak megelőzése, az áldozatok védelme és „az elkövetők büntetlenségének megszüntetése”. 2019. márciusáig 46 ország és az Európai Unió írta alá a konvenciót. 2012. március 12-én Törökország elsőként ratifikálta, amit 2013-2019 között 33 ország követett (Albánia, Andorra, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Ciprus, Dánia, Észak-Macedónia , Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Grúzia, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Lengyelország, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegro, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San-Marino, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szerbia, Szlovénia). Az egyezmény 2014. augusztus 1-jén lépett életbe.

A KDNP fúrta meg

Az isztambuli egyezményben olyan, “ideológiailag terhelt pontok” található , amelyek kötelezővé tétele káros lenne a magyar társadalomra, ellentétes lenne a magyar alaptörvénnyel és a józan ésszel

– mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.

Nacsa Lőrinc azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy

a KDNP hétfőn politikai nyilatkozatot terjesztett az Országgyűlés elé a gyermekek és a nők védelmének fontosságáról, valamint a nők elleni és a kapcsolati erőszak megelőzéséről szóló isztambuli egyezmény ratifikációjának és kötelező hatályának elutasításáról.

A kisebbik kormánypárt szerint

az egyezmény egyes pontjai ellentétesek a kormány migrációs politikájával.

A KDNP frakciószóvivője az M1 műsorában azt mondta,

az egyezmény “a romboló genderszemlélet” bevezetését erőlteti, az egyezmény a fogalmak meghatározásánál társadalmi nemekről beszél, és megpróbálja letagadni a férfi és a női biológiai nem létét

– mutatott rá, megjegyezve, hogy

ez ellentétes a magyar alaptörvénnyel.

A dokumentum arra is kötelezné Magyarországot, bizonyos feltételek fennállása esetén mérlegelés nélkül engedjen be illegális bevándorlókat az országba – tette hozzá Nacsa Lőrinc, hangsúlyozva, a magyar emberek már több alkalommal elmondták, hogy nem szeretnének korlátlan bevándorlást.

Hétfőn a parlamentben a szintén KDNP-s Juhász Hajnalka is megszólalt az ügyben, szerinte ezzel a nyilatkozattal határozott igent mondanak a nők védelmére és határozott nemet a genderideológiára, és az illegális migrációra.

A független Szél Bernadett

“több mint árulásnak” nevezte a nyilatkozatot.

A DK-s Dobrev Klára pedig azt mondta, “a járvány miatt a világon mindenhol tombol a családon belüli erőszak. Ez alól Magyarország sem kivétel. A kormánypártoknak azonban még ilyenkor is fontosabbak a politikai játszmák. Most épp az, hogy a veszélyhelyzet alatt megakadályozzák az Isztambuli Egyezmény ajánlásainak törvénybe iktatását”.

A jobbikos Varga-Damm Andrea szerint pedig

a Fidesz a KDNP-t tolta maga előtt „a kapcsolati erőszak áldozatait semmibe vevő” dokumentum beterjesztőjeként.

A családon belüli (és elsősorban a nők elleni) erőszak minden formájának felszámolását célzó Isztambuli Egyezményét ugyan még 2014-ben aláírta Magyarország, de azóta sem ratifikálták – emlékeztet a 444. Eleinte a Jobbik tiltakozott ellene, mostanra viszont már a kormánypártok mondják azt, hogy „az egyezmény ellentétes a kormány migrációs politikájával”. Hollik István, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerint

az egyezmény „a liberálisok és genderisták trójai falova”.

Hollik szerint az egyezmény (aminek genderelvű szemlélete van) rá akarja erőltetni az aláíró országokra a menedékjog biztosítását nemi alapon.

az eredeti hír itt elérhető