A Kántus hangversenye nyitja meg a debreceni Con Spirito Egyházzenei Fesztivál

2019.06.06

Idén is megrendezésre kerül a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál Debrecenben. A
programsorozat nyitóhangversenyére a Debreceni Református Nagytemplomban kerül sor
2019. június 6-án 19 órától, ahol a Debreceni Református Kollégium Kántusa ad ingyenes
koncertet az érdeklődők számára. Az ünnepi alkalmon ráadásul dupla-születésnapot is
ünneplünk: a Kántus működésének 280. évfordulójáért adunk hálát, valamint Kossuth-
díjas karnagyát, Berkesi Sándort köszöntjük 75. születésnapja alkalmából. Az ünnepi
nyitóhangversenyen Igei köszöntőt mond Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református
Egyházkerület püspöke.


A Debreceni Református Kollégium Kántusát 1739-ben alapította Maróthi György, a
Kollégium híres matematika professzora. Maróthi György svájci minták nyomán a
többszólamú zsoltáréneklést kívánta meghonosítani az istentiszteleteken. A következő évben
(1740) Maróthi többszólamú zsoltárkiadást is megjelentetett a zürichi minta alapján.
Folytatásként „Collegium Musicum”-ot, zenei együttest tervezett, de 29 évesen elvitte a
korai halál. Így ez a terve nem valósult meg, de létrejött az első, azóta is folyamatosan
működő magyar ifjúsági kórus, a Kántus, amely szervezetével és szellemével ma is hirdeti a
Kollégium sok évszázados diákköztársaságát.

1967-től Berkesi Sándor karnagy áll a Kántus élén. Vezetésével az énekkar 1984-ben
hangversenykórus minősítést szerzett. Ugyanebben az évben figyelt fel a zenei közvélemény
a kórusra, miután az angliai Middlesbrough-ban rendezett kórusversenyen első helyet
nyertek. Külföldi útjaik során számos országba eljutottak, köztük Angliába, Hollandiába, az
Amerikai Egyesült Államokba, Kanadába, Svájcba, a skandináv országokba, Belgiumba,
Japánba, Skóciába, Oroszországba, Csehországba, Dél-Koreába voltak.
A Kollégiumi Kántus a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál részeként ingyenes hangversenyt
ad a Nagytemplomban június 6-án (csütörtökön) 19 órakor, ahol többek között Bárdos
Lajos, Kodály Zoltán és Czövek Lajos művei hangoznak el. Orgonán közreműködik Sárosi
Dániel orgonaművész, valamint áhítatot tart Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református
Egyházkerület püspöke.

az eredeti hír itt elérhető