A jövő héten ismét berekeszti a parlamenti ülést a brit kormány

2019.10.03

A jövő héten ismét berekeszti a parlamenti ülésszakot a brit kormány, és október közepén, a hagyományos királynői beszéddel új törvényhozási időszakot kezd.

A Downing Street szerda esti bejelentése szerint Boris Johnson miniszterelnök azt kezdeményezi az uralkodónál, hogy a parlamenti ülésszak jövő kedden, október 8-án este érjen véget, és október 14-én, hétfőn kezdődjön az új parlamenti évad.

Az új parlamenti ülésszak kezdetén a hagyományoknak megfelelően II. Erzsébet királynő ismerteti felsőházi trónbeszédében kormányának új programját.

Johnson már a múlt hónap elején is kezdeményezte a királynőnél a parlamenti ülésszak lezárását öt hétre, és a törvényhozás szeptember 10-én be is fejezte munkáját.

A brit legfelsőbb bíróság azonban két héttel később törvénysértőnek nyilvánította az ülésszak lezárását. A végzés szerint a döntés észszerű indokok nélkül akadályozta a munkájában a parlamentet.
Az alsóház már másnap újból összeült és folytatta az ülésszakot.

A legfelsőbb bíróság múlt havi határozatában kiemelte: a kormány intézkedése az ülésszak lezárása és a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) október 31-i határnapja közötti nyolc hétből ötben megakadályozta volna a parlamentet alkotmányos szerepének ellátásában.

A végzés szerint az október 31-i Brexit-határnap alapvető változásokat vetít előre a brit alkotmányosságban is, és a parlamentnek, különösen a választott képviselők alkotta alsóháznak joga van ahhoz, hogy hangot adjon véleményének e változásokról.

A brit sajtó egybehangzó értesülései szerint az udvar rendkívül rossz néven vette, hogy Johnson ilyen helyzetbe hozta a királynőt.

Kormányzati forrásokat idéző lapértesülések szerint Johnson közvetlenül a legfelsőbb bíróság végzésének kihirdetése után telefonon felhívta az uralkodót és elnézést kért tőle, bár ezt hivatalosan nem erősítették meg.

A londoni miniszterelnöki hivatal azonban szerda esti közleményében hangsúlyozta, hogy a kormányfő által újból kezdeményezett parlamenti szünet ezúttal “a lehetséges legrövidebb ideig tart”, éppen csak addig, hogy meg lehessen tenni az új ülésszakot megnyitó királynői beszéd megtartásához szükséges “logisztikai lépéseket”.

A Downing Street felidézte, hogy Boris Johnson szerdán előterjesztette a Brexit feltételeiről szóló új, kompromisszumos megállapodási javaslatot az Európai Uniónak.

A kormányfői hivatal szerint ha az október 17-18-án esedékes EU-csúcson sikerül megállapodásra jutni, akkor a brit kormány új törvényalkotási programjának központi eleme lesz a kilépési egyezményről szóló törvénytervezet beterjesztése és “ütemes” végigvitele a parlamenti tárgyalási szakaszokon, annak érdekében, hogy a tervezetet még az október 31-i Brexit-határidő előtt el lehessen fogadtatni a törvényhozásban.

Johnsont az ellenzék részéről és a kormányzó Konzervatív Párton belül is sokan azzal vádolják, hogy a parlamenti ülésszak berekesztésével az október 31-i Brexit-határnapig hátralévő parlamenti ülésnapok számát akarja korlátozni, igyekezve elejét venni, hogy a megállapodás nélküli Brexit ellenzői megakadályozhassák a rendezetlen kilépést az Európai Unióból.

A londoni alsóház – a Konzervatív Párt számos képviselőjének támogatásával – a múlt hónap elején elfogadta azt az ellenzéki kezdeményezésű törvénytervezetet, amely megtiltja a megállapodás nélküli Brexitet.

A törvény lényege az, hogy ha október 19-ig a brit parlament nem járul hozzá egy új Brexit-megállapodáshoz, és ahhoz sem, hogy a brit EU-tagság megállapodás nélkül szűnjön meg, Johnsonnak kezdeményeznie kell az EU-nál a kilépés elhalasztását 2020. január 31-ig.

Johnson az utóbbi hetekben azonban többször is határozottan leszögezte, hogy erre semmilyen körülmények között nem lesz hajlandó. Folyamatosan hangoztatja azt az álláspontját is, hogy a brit EU-tagság október 31-én megszűnik, akár a Brexit feltételeit rögzítő megállapodással, akár anélkül.

az eredeti hír itt elérhető