A Hortobágyon nézelődtek a Magyar Református Középiskolák küldöttei

2022.07.02

Karcagon rendezik a Magyar Református Középiskolák XXV. Találkozóját, a június 30-tól július 3-ig tartó program része volt egy hortobágyi kirándulás is – számolt be a megyei önkormányzat. A résztvevőket Jakab Ádám polgármester és Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke fogadta és köszöntötte a Kilenclyukú híd lábánál.

Jakab Ádám bemutatta a települést, Pajna Zoltán pedig az esemény közösségépítő erejét hangsúlyozta. Elmondta, hogy a megyei önkormányzat is kiemelt figyelmet fordít erre, ebből a célból egyházi kiadványokat is készíttetett, és a Reformátusok Hajdú-Bihar megyében című kötetből erre az alkalomra is hozott néhány példányt a résztvevő csoportok számára. Mindemellett méltatta a jelenlévők munkáját, hiszen a református hitélet mellett olyan tevékenységeket végeznek, mely a társadalom számára elengedhetetlenül fontos.

A találkozón 43 magyarországi, 10 erdélyi, 3 kárpátaljai és 1 felvidéki középiskola küldöttségei vesznek részt, összesen mintegy 200 fő. Ők mindannyian magyar anyanyelvűek.

Fotó: Facebook/Pajna Zoltán

az eredeti hír itt elérhető