A Győri Nemzeti Színház teljes társulata nevében búcsúzik Szilágyi Istvántól

2020.05.04

Az elhunyt Szilágyi István, a Győri Nemzeti Kisfaludy Életműdíjas színművésze, Győr városának Pro Urbe kitüntetettje volt- írta a Győri Nemzeti színház honlapján.

Szilágyi István, Pityi bácsi 1961-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött. 1965-től 1973-ig az Irodalmi Színpad, 1973 és 1975 között a Vidám Színpad tagja volt. 1975-ben a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, 1976-ban a Vígszínház tagja lett. A Mafilm társulatához 1979-ben került. Jellemzően karakterszerepeket alakított. Az 1959-ben készült Égrenyíló ablak című filmben állt először kamera elé. Országosan ismertté 1968-ban Sípos úr figurájának megformálása tette a Bors című tévéfilmsorozatban. Az 1980-90-es években a Lottó reklámarca is volt, a filmklipekben jellemzően egy hatalmas kupac készpénz szertelenül boldog tulajdonosát alakította.
1995-2016-ig volt társulatunk megbecsült tagja.

Szilágyi Istvánt a Győri Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.

Bárány volt

Mostmár úgy tűnik áldozati bárány … Növényevő volt. A másik húsába soha nem harapott. Ropogós fűvel táplálkozott.

Először a Vígszínházban játszottunk együtt a Kakukkfészekben.

Az elmegyógyintézetben játszódó darabban csak súlyosan terhelt betegek mozogtak a színpadon, ki-ki hozva a felcicomázott színészi bolondkarakterét… Nem így Pityi … Akkor még lehetett dohányozni a színpadon, mindenki bőszen pofékelt. Pityi is … De mivel szerepe szerint kataton beteg volt, nemigen tudott foglalkozni a dohányzás legalapvetőbb biztonsági előírásaival …

Egyszer fel is gyújtotta magát:

  • Pityi te égsz!!! – üvöltöttük a takarásban. Épp akkor kellett kicsoszognia a színpadról.

Mindenki őt oltotta… Bujtor és Koncz és mi mindannyian hős tűzoltókként dicsőültünk meg…

Annyira beleélte magát a szerepébe, hogy a beleélésbe majdnem belehalt…

Aztán egy Zsurzs-film forgatásán találkoztunk. Lakájt játszott. Majdnem néma szerep. Statisztált.

  • Miért csinálod ezt, Pityi – kérdeztem Tőle.
  • Ne viccelj, jelentős szerep… Ő a besugó… – hárított…

Így lett a magyar filmművészet legfoglalkoztatottabb színésze…

Itt, Győrben meg számtalan együttlét színpadon, büfében… Számomra legemlékezetesebb a Tizedes Erdészében…

Kicsi szerep. Lényege a fiát félti/ menti… úgy megy ki a színpadról, hogy sírva ismételgeti a fia nevét.

Torokszorító volt.

Bárány volt, mondom… áldozati Bárány.

(Maszlay István színművész.)

az eredeti hír itt elérhető