Szilágyi István, Pityi bácsi 1961-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött. 1965-től 1973-ig az Irodalmi Színpad, 1973 és 1975 között a Vidám Színpad tagja volt. 1975-ben a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, 1976-ban a Vígszínház tagja lett. A Mafilm társulatához 1979-ben került. Jellemzően karakterszerepeket alakított. Az 1959-ben készült Égrenyíló ablak című filmben állt először kamera elé. Országosan ismertté 1968-ban Sípos úr figurájának megformálása tette a Bors című tévéfilmsorozatban. Az 1980-90-es években a Lottó reklámarca is volt, a filmklipekben jellemzően egy hatalmas kupac készpénz szertelenül boldog tulajdonosát alakította.
1995-2016-ig volt társulatunk megbecsült tagja.
Szilágyi Istvánt a Győri Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.
Bárány volt
Mostmár úgy tűnik áldozati bárány … Növényevő volt. A másik húsába soha nem harapott. Ropogós fűvel táplálkozott.
Először a Vígszínházban játszottunk együtt a Kakukkfészekben.
Az elmegyógyintézetben játszódó darabban csak súlyosan terhelt betegek mozogtak a színpadon, ki-ki hozva a felcicomázott színészi bolondkarakterét… Nem így Pityi … Akkor még lehetett dohányozni a színpadon, mindenki bőszen pofékelt. Pityi is … De mivel szerepe szerint kataton beteg volt, nemigen tudott foglalkozni a dohányzás legalapvetőbb biztonsági előírásaival …
Egyszer fel is gyújtotta magát:
- Pityi te égsz!!! – üvöltöttük a takarásban. Épp akkor kellett kicsoszognia a színpadról.
Mindenki őt oltotta… Bujtor és Koncz és mi mindannyian hős tűzoltókként dicsőültünk meg…
Annyira beleélte magát a szerepébe, hogy a beleélésbe majdnem belehalt…
Aztán egy Zsurzs-film forgatásán találkoztunk. Lakájt játszott. Majdnem néma szerep. Statisztált.
- Miért csinálod ezt, Pityi – kérdeztem Tőle.
- Ne viccelj, jelentős szerep… Ő a besugó… – hárított…
Így lett a magyar filmművészet legfoglalkoztatottabb színésze…
Itt, Győrben meg számtalan együttlét színpadon, büfében… Számomra legemlékezetesebb a Tizedes Erdészében…
Kicsi szerep. Lényege a fiát félti/ menti… úgy megy ki a színpadról, hogy sírva ismételgeti a fia nevét.
Torokszorító volt.
Bárány volt, mondom… áldozati Bárány.
(Maszlay István színművész.)
