A felnőtt csapat itthon készült, a kis Lokinak viszont összejött a törökországi edzőtábor

2020.01.31

Törökországi edzőtáborba utazott pénteken a Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) négy csapata: az U15-ös, U16-os, U17-es és U19-es együttesünk február 9-ig készülhet Belekben – számolt be a dvsc.hu.

A csapat a Szpartak Trnava (szlovák), a Vejle (dán), Krasznodar (orosz), Ejsberg (svéd), és több német korosztályos együttessel is megmérkőzik, valamint a fiúk összemérhetik tudásukat a tadzsik U17-es válogatottal is.

Amikor annak idején a Loki felnőtt gárdájával Törökországban edzőtáboroztunk, irigykedve néztem többek között az orosz, német, svájci vagy a dán klubokat, hiszen ezek az egyesületek az utánpótláscsapataikat is el tudták vinni a felkészülésre. Hatalmas öröm számomra, hogy most a debreceni fiatalok is ilyen lehetőséghez jutnak. Az ifjú labdarúgók fejlődéshez minél több nagy iramú nemzetközi mérkőzésre van szükség, és ezzel az edzőtáborral az ilyen jellegű lehetőségeink kihasználása folytatódik

– mondta el Herczeg András, a DLA szakmai igazgatója.

12-ből 10 NBI-es csapat külföldön edzőtáborozik, a Loki itthon készül a tavaszi szezonra

A DLA a magyar labdarúgó akadémiák munkáját vizsgáló belga cég, a DoublePass elmúlt három auditján egyaránt a magyar akadémiák között a közvetlen élvonalban végzett. Ennek az objektíven is értékelt minőségi munkának következményeként került az államilag elismert sportakadémiák közé. Ezen akadémiáknak a lehetőségei jelentősen javultak az állami finanszírozás terén, ezért van akarat és lehetőség több nemzetközi mérkőzés, edzőtábor szervezésére is. A debreceni fiatalok eddig is nagyszerű körülmények között dolgozhattak a pallagi létesítményben a műfüves pályán és a fedett műfüves csarnokban, de a bajnokság kezdetének közeledtével már szükséges a megfelelő minőségű és nagyméretű füves pályákon való felkészülés, illetve az ilyen körülmények közötti edzőmérkőzés. Fontos megjegyezni, hogy nagyon köszönjük a szülők, az iskolák és a kollégiumok rendkívül pozitív hozzáállását, ez is kellett ahhoz, hogy mindez létrejöhetett

mondta Makray Balázs a DLA ügyvezetője.

az eredeti hír itt elérhető