A Debreceni Egyetem rektora szerint a modellváltást ellenző professzorok az MSZMP és az MSZP tagjai

2021.02.25

Nyíltan kiállt az egyetemi modellváltás ellen 21 Debreceni Professzor nevű Facebook-csoport, ezzel kapcsolatban fogalmazott meg egyszerű véleményt Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora.

Szilvássy az RTL Híradó kérdésére ismertette álláspontját:

Én úgy gondolom, hogy ezt a 21 professzort – akik ugye Facebook-csoportot is alapítottak – valamennyiüket a Magyar Szocialista Munkáspárt és utódpártja tagjai között lehet megtalálni. Általában ebben az összeállításban: MSZMP és MSZP. Érdekes módon más nincs köztük.

A rektor ezután azt is megjegyezte, hogy a tiltakozók véleménye olyan alapon született, “amivel nem szabad foglalkozni”.

A 21 Debreceni Professzor nevű Facebook-csoport nyílt levelet tett közzé január végén, melyben azt írják, szemben a közleménnyel, nem történt széleskörű és intenzív egyeztetés az egyetem történetében talán legnagyobb horderejű változás tervéről, céljáról, indokairól, előnyeiről és hátrányairól, következményeiről. A szenátus tagjai sem kaptak és így nem is osztottak meg dokumentált információkat választóikkal, jóllehet ez az egyetemi, de nem csak az egyetemi demokrácia alapja.

Az aláírók: Baranyi Béla, Bazsa György, Farkas Etelka, Fábián István, Gáspár Attila, Gát György, Hoffmann István, Joó Ferenc, Kónya József, Kövér Katalin, Losonczi László, Maksa Gyula, Nagy László, Nagy Noémi, Orosz István, Páles Zsolt, Polónyi István, Rurik Imre, Sóvágó Imre, Tóth Imre, Tóth Valéria, Várnagy Katalin.

Kiosztották a DEHÖK-öt a modellváltás kritika nélküli elfogadása miatt

Tényleg MSZP-s tanárokról van szó?

A hvg.hu vette észre, hogy a kormány álláspontjával soha szembe nem menő Origo is csak két embert tudott összefüggésbe hozni az említett pártokkal. Bazsa György, a Debreceni Egyetem tanára, egykori rektora országgyűlési (1998–2002), Hajdú-Bihar megyei közgyűlési (2002–2006) és Debreceni városi közgyűlési (2006–2010) képviselő volt a Magyar Szocialista Párt színeiben. Orosz István agrártörténész, az egyetem egykori rektorhelyettese 1972-től volt az MSZMP tagja, majd az MSZP országgyűlési képviselője volt 1994 és 1998 közöt.

Az Origo azt is beismeri a cikkében, hogy a “nyugdíjasnak” nevezett tiltakozók jelenleg is oktatnak.

az eredeti hír itt elérhető