A Brassó lesz a DEAC ellenfele a jégkorong Erste Liga elődöntőjében

2021.03.13

Az alapszakaszgyőztes Brassó 90 másodperccel a vége előtt ütött góllal és egy üres kapus találattal 4-2-re legyőzte a vendég Vasast, így 4-3-as összesítéssel bejutott a jégkorong Erste Liga elődöntőjébe, ahol majd a Debrecennel találkozik.

A Vasas arra a bravúrra készült, hogy 0-3-ról megfordítsa a párharcot, de ehhez még egyszer nyernie kellett volna Erdélyben.
A két együttes közül toronymagasan a Brassó számított esélyesnek, egyrészt megnyerte az alapszakaszt, a riválisa pedig csak az utolsó héten biztosította be a playoff-szereplését, és a Corona az alapszakaszban mind a négyszer diadalmaskodott a Vasas felett, ráadásul a negyeddöntő első három felvonását is megnyerte.

Innentől kezdve viszont csak Ladányi Balázs vezetőedző csapata győzött, legutóbb két napja Káposztásmegyeren, így lehetett visszabuszozni Brassóba.

A meccs derekáig egyenlő erők küzdöttek, ekkor emberelőnybe kerültek a hazaiak, ezt Cody Fowlie használta ki, majd három perc múlva Carlo Finucci is betalált. A szünet előtt Nagy Márk létszámfölényben szépített, így 2-1-ről indult a záró játékrész. A hajrában ismét emberelőnyhöz jutott a hősiesen küzdő Vasas, és Schmál Kristóf egyenlített. Erre azonban gyorsan volt válasza a Brassónak, másfél perccel a vége előtt Roberto Gliga vette be az egész sorozatban remeklő Tóth Balázs kapuját. Az utolsó percre a Vasas-hálóőr helyett mezőnyjátékos jött be a jégre, ám ezt üres kapus góllal kihasználta a Corona, eldöntve ezzel a végletekig kiélezett párharcot.

A harmadik idényében először rájátszásba jutott Vasas egymaga annyi győzelmet ért el a playoffban, mint a korábban kiesett három másik csapat, a MAC HKB Újbuda, az Újpest és a Gyergyói HK összesen.

Ezzel eldőlt, hogy az elődöntőben Brassó (1. kiemelt) és a DEAC (4.), valamint a két társbajnok, az FTC-Telekom (2.) és a Sport Club Csíkszereda (3.) találkozik egymással. Az első összecsapásokat kedden rendezik.

Erste Liga, negyeddöntő, 7. mérkőzés: Corona Brasov Wolves (romániai) – Opten-Vasas HC 4-2 (0-0, 2-1, 2-1)
A párharcot 4-3-as összesítéssel a Brassó nyerte.

az eredeti hír itt elérhető