A BKV megtérítteti a metrókocsik kárát a Metrowagonmash Rt.-vel

2020.01.09

A BKV Zrt. teljes egészében megtérítteti az M3-as metró kocsijaival kapcsolatos károkat az orosz gyártóval, a Metrowagonmash Rt.-vel.

A budapesti közlekedési társaság az MTI-hez csütörtök este eljuttatott közleményében azt írta, hogy szakembereik már tavaly december első napjaiban észlelték az M3-as metró kocsijainak meghibásodását, és a cég vezetése haladéktalanul megtette a szükséges lépéseket. Levelekben szólította fel a Metrowagonmash Rt.-t a hibaelhárítás azonnali megkezdésére, egyben bejelentette, hogy a térítésmentes javítás követelése mellett a szerződés szerinti kárátalány megfizetésére vonatkozó igényét is érvényesíteni fogja.

Miután a metrókocsik korróziós problémáira derült fény, december elején a BKV Zrt. vezetése levélben értesítette a Metrowagonmash Rt. vezérigazgatóját arról, hogy az érintett szerelvényt garanciális javíttatás céljából kivonta a forgalomból, és azonnali intézkedésekre szólította fel a gyártót. Magyarországra rendelte a cég képviselőit, hogy a legmegfelelőbb műszaki megoldást dolgozzák ki a probléma elhárítására – tette hozzá a cég.

December közepén a BKV Zrt. vezetése arról tájékoztatta a gyártó cég vezérigazgatóját, hogy a szerelvény üzemeltetésből történő kiesése miatt érvényesíteni fogja igényét a felmerülő járműállási kárátalányra.

Januárban a magyar vállalat újabb levélben szólított fel a hibajavítási folyamat gyorsítására. A BKV Zrt. megerősítette, a szerződésben, illetve törvényekben meghatározott minden jogával élni fog annak érdekében, hogy a BKV Zrt.-t ért károk teljesen megtérüljenek.

A BKV Zrt. felelős üzemeltetőként egyetlen meghibásodás, hibás teljesítés mellett sem megy el szó nélkül, jogait, érdekeit határozottan érvényesíti – emelték ki a közleményben.

Megjegyezték, hogy jelenleg is perben állnak a Metrowagonmash Rt.-vel. A keresetet még a múlt év elején benyújtották, és szükség esetén most sem riadnak vissza hasonló jogi lépésektől – írták.

Közölték, szakembereik a napi munkafolyamat részeként minden egyes járművet ellenőriznek forgalomba adás előtt.
A rendelkezésre álló szerelvényekkel biztonságosan fenntartják az M3-as vonal zavartalan forgalmát – olvasható a közleményben.

az eredeti hír itt elérhető