800 liter kézfertőtlenítőt ajánlott fel a Teva

2020.07.08

Az elmúlt hetekben a Teva elkötelezetten segítette a koronavírus-járvány elleni védekezést. 800 liter kézfertőtlenítőt ajánlott fel Debrecenben működő intézményeknek és szervezeteknek – írja közleményében a gyógyszercég.
A gyár Debrecen egyik legnagyobb munkáltatója – a termelésben és K+F területen 1700-an dolgoznak –, így ezer szállal kötődik a cívisvároshoz, és ezúttal a helyieknek ajánlotta fel segítségét. Így az elmúlt időszakban Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ közbenjárásával

a Városi Szociális Szolgálatnak 250 liter, a Gyermekvédelmi Intézménynek 50 liter, a Család- és Gyermekjóléti Központnak 50 liter, az Egyesített Bölcsődei Intézménynek 50 liter, illetve a városi óvodáknak összesen 200 liter fertőtlenítőszert adományozott.

A Teva ezt a felajánlott mennyiséget is azon a hatóanyaggyártó soron állította elő, amelyet a társaság kifejezetten a koronavírus elleni védekezés miatt állított át kézfertőtlenítő készítésére.

„Az elmúlt időszakban is első számú feladatunk volt a folyamatos és biztonságos gyógyszerellátás, ugyanakkor emellett fontosnak tartottuk, hogy részt vállaljunk a helyi közösség megsegítésében. Úgy gondolom, hogy a koronavírus-járvány ellen csak összefogással tudunk sikereket elérni, s bízom benne, hogy a városi intézmények hasznát fogják venni a felajánlott kézfertőtlenítőnek”

– emelte ki Bjorn Hultermans, a Debreceni Telephely vezetője.

A Teva a felajánlás első ütemében Debrecen városa közreműködésével a Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltségnek juttatott el 200 liter kézfertőtlenítőt.

az eredeti hír itt elérhető