63 tonna szeméttől tisztították meg Debrecent

2019.03.24

Rekord mennyiséget, 63,5 tonna szemetet gyűjtöttek össze egy hét alatt a debreceniek a TeSzedd! De inkább ne dobd el! akcióban. Diákok, civilek, politikusok fogtak össze, hogy tisztábbá varázsolják a várost.

2019. március 18. és 24. között az országos TeSzedd! akcióhoz Debrecen is csatlakozott. Szervezett körülmények között lehetett összegyűjteni a hulladékot a városban. Diákok, öntevékeny csoportok, cégek, önkormányzati szervezetek – többek között a debreceni polgármesteri hivatal – hogy megtisztítsák a várost az illegálisan lerakott szeméttől. 55 debreceni csapatban 4272 fő 3175 zsákot rakott tele hulladékkal.

A TeSzedd! De inkább ne dobd el! akció eredményes volt, 63,5 tonna szemét gyűlt össze. Annyi, mint 800 átlagos súlyú felnőtt ember tömege vagy 42 személyautó súlya. Ekkora mennyiség még egyetlen felhívás alkalmával sem gyűlt össze.

Papp László, Debrecen polgármestere az akció kezdetén arra hívta fel a figyelmet, hogy csak együtt tehetünk Debrecen tisztaságáért. A debreceni önkormányzat évente 20 millió forintot költ az illegális szemét összegyűjtésére és elszállítására, amely összeget másra, például 500 fa elültetésére vagy két vadonatúj játszótér megépítésére is fel lehetne használni.

A TeSzedd! De inkább ne dobd el! akcióban több ezer diák is részt vett a Debreceni Szakképzési Centrumban és a Debreceni Tankerület intézményeiben.

A Debreceni Szakképzési Centrum teljes diák és dolgozóközössége elkötelezett abban, hogy környezetünk, Debrecen városa, igényes, tiszta, élhető és fenntartható legyen. Nagy eszköz van a kezünkben a nevelés. Arra neveljük diákjainkat, hogy vigyázzanak a természetes és épített környezetre és segítsék a terek tisztítását, rendben tartását. Diákjaink abban a korban vannak, amikor jó példamutatással, iránymutatással tudatos felnőttekké formálhatók. Ebben segített ez a program és azon dolgozunk, hogy a „TeSzedd! De inkább ne dobd el!” akció a hétköznapok szokásává váljon

– mondta Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja.

Pappné Gyulai Katalin tankerületi igazgató úgy nyilatkozott: a „TeSzedd! De inkább ne dobd el!” helyi akció sikeressége messze túlmutat az iskola falain, közös felelősségünkre irányítja a figyelmet. Az akció lehetőséget nyújt a város polgárainak felnőtteknek és gyermekeknek a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos felelősségteljes magatartás gyakorlására. Kérem, a felnőtteket ne tekintsék a következő időszakban tiszteletlenségnek a gyerekek részéről, ha figyelmeztetik Önöket iskolájuk környezetében: „De inkább ne dobd el!”

Példátlan összefogás jött létre az illegális szemétlerakók felszámolására ezen a héten Debrecenben. Szeretném megköszönni a TeSzedd! De inkább ne dobd el! akcióban résztvevőknek az önkéntes munkát, hiszen a Polgármesteri Hivatal munkatársai, az Agóra Tudományos Élményközpont dolgozói és a Fidesz frakció tagjai is kitettek magukért. Külön öröm számomra, hogy számos civil szervezet, szabadidős csoport is kesztyűt húzott és megtisztította környezetét. Az összefogást látva biztos vagyok benne, hogy folytatjuk a munkát az országos akció lezárulta után is

– fogalmazott Barcsa Lajos alpolgármester.

A debreceni önkormányzat saját kezdeményezésére ezen túl is szeretné megszólítani a városlakókat és kiterjeszteni a köztisztasági akciót egész évre, melynek elsődleges célja a debreceniek szemléletformálása.

az eredeti hír itt elérhető