40 millióval támogatják az adófizetők a püspökhatvani katolikus templom felújítását

2021.02.11

Nemzetiségi és egyházi támogatásként 40 millió forinttal támogatja a kormány a püspökhatvani Szent Lőrinc-katolikus templom felújítását – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön a Pest megyei településen.

Soltész Miklós azt mondta: nagyon sok minden szükséges ahhoz, hogy nemzetiségeink megmaradjanak, ilyen az anyanyelv ápolása, az oktatás-nevelés segítése, de az őseik által épített templomaik, egyházuk támogatása is.

Hozzátette, hogy Püspökhatvanban szlovákok élnek, akiknek külön köszönet jár azért, hogy őrizték a hagyományt, megtartották katolikus hitüket és törekszenek arra, hogy nemzetiségüket fenntartsák. Minden ilyen beruházás, amelyet a kormány támogat, az helyi munkahelyteremtés és -megtartás is egyben – közölte.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője kifejtette: a kormányzat a kistelepülések támogatásával azt szeretné elérni, hogy ha valaki ott lakik, annak ez életminőség-javulást, nyugodtabb körülményeket, megfelelő közszolgáltatásokat jelentsen.

(MTI)

az eredeti hír itt elérhető