30 – kísérleti művészetpedagógiai program – nyitónap a MODEM-ben

2020.03.05

2019-ben, a rendszerváltás harmincadik évfordulóján a MODEM hároméves oktatási projektet indított, amely elsősorban a középiskolásokat ismerteti meg az elmúlt három évtized magyar képzőművészetével.

Az intézmény munkatársai további szakemberek bevonásával az 1989-2019 közti
időszak minden évéből kiválasztanak egy-egy hazai művésztől egy
műalkotást, amelyekről a korszakkal foglalkozó művészettörténészek és
elméleti szakemberek – múzeumpedagógusokkal és középiskolai tanárokkal
közösen kialakított szempontrendszer figyelembevételével – kb. 20 ezer
karakteres átfogó elemzéseket írnak. A harmincrészes sorozat három év
múltán az egyes kiadványokból összefűzött kötettel zárul. A műveket a
MODEM egy-két hónapra kiállítja – minden tárlathoz a szövegekre épülő
múzeumpedagógiai foglalkozások tartoznak. A mostani kiállítás készíti
elő a 2021 végére tervezett tárlatot, amelyen egyszerre mutatjuk majd be
az összes kiválasztott munkát.

Szeretettel várunk mindenkit március 7-én 15 órától a kiállításon.

16 órakor Don Tamás kurátor vezeti végig az érdeklődőket a tárlaton.

A nyitónapi tárlatvezetés ingyenes. Az eseményről videófelvétel készül.

Kurátorok: Don Tamás, Mélyi József és Szabics Ágnes

Kiállítók:
Antal Balázs, Hatházi László és Fodor Zoltán
Benczúr Emese
Csákány István
Csörgő Attila
Fabricius Anna
Gerhes Gábor
Kis Varsó
Németh Ilona

Közreműködő iskolák:
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest – Vezető tanár: Váradi Emese
Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, Debrecen – Vezető
tanár: Váczi Lilla

Március 5-én 14 órától pedig egy kísérleti művészetpedagógiai programra
szeretnénk meghívni minél több általános és középiskolai tanítót a
MODEM-be, ahol a projekt kurátora, Don Tamás egy rövid workshop
keretében igyekszik felkelteni a pedagógusok érdeklődését és kedvét a
kísérleti kiállítás és a diákok bevonása iránt.

A tervezhetőség érdekében a visszajelzést köszönettel vesszük az alábbi
címen: regisztracio@modemart.hu

az eredeti hír itt elérhető