274 millió forint ösztöndíjat nyert pályázataival a Debreceni Egyetem

2018.08.14
A Debreceni Egyetemről benyújtott 187 sikeres pályamű 274 millió forint ösztöndíjat nyert az Új Nemzeti Kiválóság Program 2018/2019. tanévre meghirdetett pályázatain. Az egyetem további 110 millió forintnyi, a kutatásokra fordítható támogatásban részesül.

A 187 nyertes pályázó – alap- és mesterszakos hallgatók, doktoranduszok, doktorjelöltek, oktatók és kutatók – öt, vagy tíz hónapon keresztül részesül különböző összegű, 50.000-300.000 forint közötti ösztöndíjban a következő tanévben.

A 2018. április 9-én megjelent felhívásra a Debreceni Egyetemről 458-an jelentkeztek, ebből 444 volt a formailag megfelelő, érvényes pályázat. A szakmai bírálatot az alap- és mesterszakos hallgatók esetében a karok, a doktoranduszok és doktorjelöltek esetében pedig a doktori tanácsok, illetve a doktori iskolák végezték. Az oktatók és kutatók közül az idei fordulóban csak azok nyerhettek az Új Nemzeti Kiválóság Programban (ÚNKP) támogatást, akik Bolyai János Posztdoktori Ösztöndíjban is részesülnek a következő tanévben.

Új kategóriában, „Tehetséggel fel!” címmel pályázhattak azok a fiatalok, akik egyetemi tanulmányaikat 2018 szeptemberében kezdik el, és középiskolásként országos tanulmányi versenyek helyezettjei voltak. Az ÚNKP keretében benyújtott pályaművekről a végső döntést az Emberi Erőforrások Minisztériuma hozta meg. A Bolyai+ kategória pályázatait júniusban újra megnyitotta a minisztérium, így abban a kategóriában még további nyertesek várhatók.

A nyertes jelentkezők ösztöndíján felül az egyetem további 110 millió forintnyi, a kutatások elősegítésére fordítható támogatásban részesül.

– A személyi ösztöndíjakon felül azok negyven százalékának megfelelő összegű támogatást is biztosít a minisztérium az egyetem számára. Ez a támogatás az ösztöndíjasok kutatásaira, valamint a felsőoktatási intézmény általános költségeinek (kutatással összefüggő intézményi működési és lebonyolítási költségek, témavezetők díjazása) fedezetére fordítható. Így az egyetem is érdekelt a program minél sikeresebb megvalósításában, minél több tehetséges hallgató és fiatal oktató kiváló teljesítményre ösztönzésében – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Varga Zsolt tudományos igazgató, az intézmény ÚNKP-koordinátora.

Hasznos információ a nyerteseknek: jogi értelemben akkor válnak ösztöndíjassá, ha a hallgatói (alap-, mester-, osztatlan-, doktorandusz), doktorjelölti-, illetve munkavégzésre irányuló jogviszonyukat legkésőbb 2018. szeptember 20-ig igazolják. A szerződéskötési eljárás menetéről valamennyi nyertest értesít a Tudományos Igazgatóság.

A nyertes pályázatok listája

az eredeti hír itt elérhető