22 ezer határon túli élt már a magyar kormány anyasági támogatásával

2020.06.03

A Köldökzsinór program bevezetése óta 22 340 külhoni magyar család igényelte az anyasági támogatást és 19 289-en kérték az életkezdési letéti számla megnyitását gyermekük részére – tájékoztatta a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) szerdán az MTI-t.

A támogatások csaknem kétharmadát a Kárpát-medencében élők vették igénybe, azon belül is

70 százalékuk Erdélyben, 15 százalékuk a Vajdaságban, 9 százalékuk Kárpátalján, 6 százalékuk pedig Felvidéken

– közölték.

Ugyanakkor a Kárpát-medencén kívül több, mint 8000 kisbaba után folyósították a támogatásokat. A gyermekek 95 százaléka Európában, 5 százaléka a világ más országaiban született – teszik hozzá.

Emlékeztetnek arra: a Köldökzsinór programnak köszönhetően

2018 januárja óta az anyasági támogatás, valamint a fiatalok életkezdési támogatása, a babakötvény ugyanúgy jár a külhonban születő magyar gyermekek után is.

A támogatásokkal Magyarország kormánya anyagilag is elismeri azokat a magyar családokat, akik gyermeket vállalnak a világ bármely pontján.

Az anyasági támogatás összege 64 125 forint, ikergyermekek esetén gyermekenként 85 500 forint, az életkezdési letéti számla megnyitásakor pedig az állam 42 500 forint támogatást biztosít, amely minden évben az inflációval megegyező mértékkel kamatozik

– idézik fel.

Továbbá a Köldökzsinór programba való bekapcsolódással egyidejűleg elindul a gyermek magyar állampolgárságának vagy magyar igazolványának kérelmezése is. Ez azt jelenti, hogy a program jelentősége az anyagi támogatáson felül a magyar származású gyermekek honosítása szempontjából is meghatározó – teszik hozzá.

Arra is kitérnek: bár a járványhelyzetben némileg csökkent az igénylések száma, de a kérelmeket a gyermek születését követő hat hónapon belül akár digitálisan is be lehet nyújtani. Vagyis a veszélyhelyzet múlásával várhatóan újra többen adják majd be az elmaradt kérelmeket. Ennek jelei már láthatók is a Vajdaságban – ismertetik.

Hangsúlyozzák, hogy a magyarság gyarapodásához

hozzájárul a csaknem 4,5 millió külhonban élő magyar. Ezen gyermekek, családok magyar identitásának megmaradása pedig nagymértékben függ az anyaország segítségétől.

A Köldökzsinór programmal a magyar családtámogatási rendszer átlépte a trianoni határokat, kifejezve ezzel azt, hogy minden magyar gyerek kincs, szülessen bárhol is a világban – tartalmazza az intézet közleménye.

(MTI)

az eredeti hír itt elérhető