200 millió forinttal támogatja Amerika a sajtószabadságot

2019.06.08

700 ezer dolláros, azaz hozzávetőleg 198 millió forintos pályázatot írt ki az amerikai külügyminisztérium Közép- és Kelet-Európai Újságíró Ösztöndíjprogram címmel – értesült a Népszava. A programra Magyarországról, Bulgáriából, Horvátországból, Szlovákiából, Szlovéniából, Lengyelországból, valamint Romániából lehet pályázni, a cél pedig a független médiumok támogatása.

Korábban már kiírtak egy hasonló témájú pályázatot, a győzteseket 2018-ban kellett volna megnevezni, de az eredményhirdetés elmaradt. A magyar külügy ugyanis – az RTL Klub információi szerint – behívatta David Kostelancik ideiglenes nagykövetségi ügyvivőt, mert

a tendert a magyar belpolitikába való beavatkozási kísérletének tekintették.

Idén május 24-én meg is jelent a hasonló célkitűzésekkel rendelkező médiapályázat az amerikai külügyminisztérium felhívásában, amelyre június 24-ig lehet jelentkezni. A leírás alapján a független sajtó támogatása mellett cél a szakképzettség fejlesztése is a közép-kelet-európai régióban. A pályázat nyertesei egy minimum két hónapos mentorprogramon vehetnek részt az Egyesült Államokban, ahol a szakmai eszköztárukat bővíthetik, főként a digitális média és az oknyomozó újságírás területén. A résztvevőknek arra is lehetőségük lesz, hogy szakmai tapasztalatot szerezzenek valamelyik amerikai médiumnál.

az eredeti hír itt elérhető