20 százalékos feldolgozottság mellett Zelenszkij vezet több mint 73 százalékkal az ukrán elnökválasztáson

2019.04.21

Az ukrán elnökválasztás vasárnap megtartott második fordulójában leadott szavazatok 20,44 százalékának összeszámlálása után Volodimir Zelenszkij humorista-producer jelölt vezet 73,37 százalékkal, míg Petro Porosenko hivatalban lévő államfő 24,29 százalékon áll – tájékoztatott hétfőre virradóra a Központi Választási Bizottság (CVK) a honlapján.

A részeredmény szerint az országban egyedül a nyugat-ukrajnai Lviv megyében áll Porosenko az élen – ahol 59,04 százalékot szerzett, míg ellenfele 38,43 százalékot -, az összes többi megyében Zelenszkij vezet. Ezen kívül külföldön kapott a hivatalban lévő elnök több szavazatot (50,56 százalék), mint Zelenszkij (48,21 százalék).
Jevhenyij Radcsenko, a Központi Választási Bizottság helyettes vezetője vasárnap éjjel tartott sajtótájékoztatóján eredményesnek minősítette az elnökválasztást. Kiemelte, hogy a második fordulóban ugyanúgy 62 százalék körüli volt a részvételi arány, mint az első fordulóban.

az eredeti hír itt elérhető