14 bemutatóval várja nézőit a Csokonai Színház a következő évadban

2019.06.06

A serdülőkori átváltozástól (Imágó) és zaklatástól (Para), a grund kegyetlen világán (A Pál utcai fiúk) és a nőben rejlő vágyon át (Yerma) egészen az örök illúziókig (Don Quijote) vezeti nézőit a következő évadban a Csokonai Színház társulata. Az új színházi szezon repertoárjában elhangzik majd Ozmin híres dala Mozart operájából (Szöktetésa szerájból), Tosca és Cavaradossi duettje Puccini szenvedéllyel teli zenedrámájából, ősszel pedig Kálmán Imre melódiái (Csárdáskirálynő) költöznek majd a Nagyszínpadra. Műsoron lesz többek között Saint-Exupéry, García Lorca, Dürrenmatt, Mikó Csaba, Pass Andrea és Romankovics Edit egy-egy műve. A Csokonai Színház új évadának tizennégy bemutatója közül négy (Imágó, Para, Nemtudomka, Közel-távol) ősbemutató.

A 2019/20-as évadot még a Csokonai Színház épületében kezdi a társulat ‒ mondta el Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere az új szezont ismertető sajtótájékoztatón. A 2020. januári költözést követően a Víg Kamaraszínház mellett új játszóhelyeken, a Nagyerdei Stadion tereiben tartják majd az előadásokat. Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója hozzátette: az épület rekonstrukciója miatt megváltozik a színház bérletrendszere is. Bizonyos bérletek meg- szűnnek majd, de az igazgató ígéretet tett arra, hogy igyekeznek mindenki számára megfelelő alternatívát kínálni.
A teátrum július elején tájékoztatja a közönséget az új bérletrendszerről. A bérletárusítás augusztus 6-án kezdődik majd.

Az új évad programjával kapcsolatban elhangzott, hogy színes műsorkínálattal, sokféle nézői igényt kielégítő, tartalmas, szórakoztató és elgondolkodtató előadásokkal, klasszikusokkal és kortárs darabokkal várja a színház a közönséget. Szep- temberben A Pál utcai fiúk című zenés játék bemutatójával indul az évad, Keszég László rendezésében. A közismert Molnár Ferenc regény alapján készült adaptáció mai nyelvezetével, modern zenei világával várhatóan Debrecenben is felrobbantja majd a nézőteret. Keszég László egy Dürrenmatt-darabot is rendez a következő évadban a Csokonaiban: Az öreg hölgy látogatását állítja színpadra, egy metoo-drámát az ötvenes évek Svájcából, a főszerepben Kubik Annával és Bakota Árpáddal. Azt mondják, nincs egyetlen perc, amikor a Föld valamelyik pontján föl ne csendülne Kálmán Imre valamelyik népszerű melódiája, legtöbbször a Csárdáskirálynő egyik slágere. A Földnek ez a pontja jövő ősszel Debrecen lesz, hiszen a színház műsorra tűzi az operett műfajának legnépszerűbb és legtöbbet játszott darabját, a Csárdáskirálynőt, Gemza Péter rendezésében. Pass Andrea, aki az idei DESZKA Fesztivál díszvendégeként nyerte meg magának a debreceni közönséget, egy „átváltozástörténetet” hoz Debrecenbe, Imágó címmel. A darab kamaszokról szól felnőtteknek és felnőttekről a kamaszoknak, Varga Klárival és Rózsa Lászlóval a főbb szerepekben.

Ilja Bocsarnikovsz (Három nővér, Lear) ismét egy megkerülhetetlen európai klasszikus szöveget értelmez újra
a debreceni társulattal. Előadásában Don Quijote nem balga álmodozóként jelenik meg, hanem olyan hősként, akia kilátástalannak tűnő küzdelem során sem veszíti el hitét. A Don Quijote főbb szerepeiben Mercs Jánost és Rózsa Lászlót láthatja majd a közönség.

A MagdaFeszthez is kapcsolódva kap főszerepet a nő háromszor: Elektra, a bosszúálló nő, Tosca, a féltékeny nő és Yerma, a vágyakozó nő. Évszázadokkal ezelőtt Bornemisza Péter „a jóra való tunyaság ellen” magyarra adaptálta Euripidész Élektráját. A Magyar Elektrát, a bosszúálló nő drámáját ezúttal Szabó K. István értelmezi a színpadon, Németh Ákos szövegátiratát használva, a főbb szerepekben Ráckevei Annával és Tolnai Hellával. Puccini finoman kidolgozott, szenvedéllyel teli operája, a Tosca az évad második felében lesz műsoron, míg Federico García Lorca tragikus költeményének színpadi adaptációját októberben mutatja be a teátrum. A Yerma egy gyermektelen anya tör- ténetét, szenvedélyeit, elfojtott vágyait állítja középpontba, Újhelyi Kinga főszereplésével, Ancu Bradu rendezésében.

az eredeti hír itt elérhető