138 ezer kilométeren át közlekedtek aktív és fenntartható módon a DebrecenMob résztvevői

2021.01.28

Az aktív és fenntartható közlekedés támogatását szolgáló DebrecenMob projekt több mint ezer résztvevője múlt év szeptembere óta mintegy 138 ezer kilométert tett meg aktív és fenntartható módon, ezzel nagyságrendileg 42 ezer kilogramm széndioxidot takarítottak meg utazásaik során, ami megegyezik félszáz háztartás éves energiafogyasztásából származó kibocsátással – közölték a projekt szervezői csütörtökön.

Az EDC város- és gazdaságfejlesztési központ közleményében jelezték: a projektet Debrecennel együttműködve a barcelonai régió kezdeményezte és vezette, az EIT Urban Mobility finanszírozta.

A DebrecenMob projektben résztvevők 2020 szeptember közepétől az év végéig minden hónapban egy új játékos közlekedéshez kapcsolódó kihívásba tudtak bekapcsolódni. A kihívásokra internetes hozzáféréssel rendelkező okostelefonon keresztül bárki regisztrálhatott, a célcsoport a debreceni lakosság, illetve a régióban magasabb foglalkoztatási rátával rendelkező vállalatok dolgozói voltak – írták.
A játékos kihívás lényege az volt, hogy a résztvevők jutalmat kaptak, ha aktív és fenntartható módon közlekedtek. Emellett a kezdeményezés célul tűzte ki a nyereményeket felajánló helyi vállalkozások támogatását azáltal, hogy lehetőséget biztosított számukra a kihívás internetes felületén és az okostelefonos alkalmazáson keresztül termékeik vagy szolgáltatásaik bemutatására.

A kezdeményezéshez végül több mint 30 vállalat és szervezet csatlakozott, mások mellett a Debreceni Egyetem, az NI Hungary Kft., az RR Donnelley Kft., az Oerlikon Eldim (HU) Kft., a Schaeffler Magyarország, a Krones, valamint a BMW Group – tájékoztattak megjegyezve, hogy a DebrecenMob-ra csaknem háromszor annyian regisztráltak, mint a párhuzamosan futó, tizenötször nagyobb lakosú barcelonai régió FutureMob-jára. Az 1035 debreceni felhasználó több mint 138 ezer kilométert tett meg aktív és fenntartható módon, a résztvevők több mint tízmillió forintot spóroltak meg ahhoz képest, mintha autóval közlekedtek volna – ismertették a részleteket.

A cégek és szervezetek versenyén az első helyen a Debreceni Egyetem végzett több mint 51 ezer kilométer út megtételével. A második az NI Hungary Kft. csapata lett 14 és félezer kilométerrel, a harmadik a Debreceni Vízmű Zrt. csapata, majdnem 8,2 ezer fenntarthatóan megtett kilométerrel.

A DeberecenMob segíteni fogja a várostervezők munkáját is, ugyanis a kampány végére nagy mennyiségű adat gyűlt össze az utazási szokásokról. Az adatok megmutatják többek között, hogy merre járnak munkába és haza a debreceniek, hol közlekednek kerékpárral, hol gyalog, merre használják a közösségi közlekedési eszközöket. Ezen információk alapján számos javaslatot lehet tenni a városi közlekedés fejlesztése érdekében: többek között alapul szolgálhat új kerékpárutak létrehozásához, a gyalogos forgalom által preferált átkelőhelyek biztonságosabbá, vagy a közösségi közlekedés hatékonyabbá tételéhez – idézi a közlemény Barcsa Lajost (Fidesz-KDNP), Debrecen gazdaságfejlesztésért felelős alpolgármesterét.

az eredeti hír itt elérhető